2p

A forgalomcsökkenés miatti jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását a Budapest Airport.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének, MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy a repülőtéren szinte teljesen leállt a forgalom, több mint 5700 járat tűnt el a budapesti repülőtér menetrendjéből, a még közlekedő kevés járat pedig rendkívül alacsony töltöttséggel repül.

Stabil a BA helyzete

A Budapest Airport arra számít, hogy a következő hetekben vagy akár hónapokban az utasforgalom alacsony szinten marad, vagy akár a nulla felé is közelíthet, az egyre több országban életbe lépő beutazási tilalom miatt. A korábbi évek sikeres gazdálkodásának, illetve az elmúlt napokban megtett válságkezelési intézkedéseknek köszönhetően a Budapest Airport helyzete stabil.

Korábbi fotó (kép: Budapest Airport)
Korábbi fotó (kép: Budapest Airport)

A repülőtér a jelenlegi helyzetet kezeli, és bízik abban, hogy a járvány lecsengése után rövid időn belül kedvező fordulat következik be. A vállalat azonban azzal az eshetőséggel is számol, hogy a budapesti repülőtér a forgalom egy részét hosszabb ideig elveszíti. Ebből következően a tavalyi kiugró eredményeket nem tudja megismételni az idén.

A Budapest Airport friss tájékoztatói a koronavírusról innen érhetők el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!