3p

Habár a karácsonyi ünnepek már réges régen tovaszálltak, nekünk azért még nem kell lemondanunk arról, hogy a világítás segítségével tegyünk páratlanná egy kellemes összejövetelt vagy házibulit, esetleg születésnapi ünnepséget.

Felejtsük el a fényfüzéreket és a lufikat!

Egy olyan esemény, aminél fontosnak tartjuk a látványvilágot is, illetve azt szeretnénk, hogy emlékezetes maradjon a résztvevők, illetve az ünnepelt számára, nehezen elképzelhető dekoráció nélkül. A díszek nagyon sokfélék lehetnek, de valljuk be őszintén, hogy a többségük már régen lejárt lemeznek számít, s nemigen hoz lázba egyikünket sem. A Metroman.hu diszkófényeivel azonban egy teljesen új szintre léphetünk ezen a téren is.

Rengeteg lehetőség vár bennünket!

A hangulatos diszkógömbök, LED-es fényeffektek és projektorok akkor is hatásos hangulatkeltő eszközök, amikor már ránk esteledett, illetve táncolni is szeretnénk. Ha viszont visszafogottabb, lágyabb világításban gondolkodunk, akkor nézzük meg inkább a sarok hangulatvilágítás állólámpát, amelyen távirányító segítségével a kedvünknek megfelelő színt és fényerősséget tudunk beállítani.

Akár ajándékba is adhatjuk!

Amennyiben például egy születésnapot ünnepelünk, akár maga a hangulatvilágítás is lehet az ajándék. Tökéletes választás lehet erre a repülő diszkógömb, amely színes LED fényekkel, valamint magasságérzékelővel rendelkezik. Ez egyszerre különleges ajándék, szuper hangulatvilágítás, valamint egy nagyszerű játék, amit a kisebbek és a nagyobbak is imádni fognak.

A működését tekintve leginkább a drónokhoz hasonlíthatjuk, a mozgását propellerek teszik lehetővé. Ezek emelik a magasba és tartják lebegve. A móka ott kezdődik, hogy ha valaki a tenyerét alá helyezi, akkor a kis gömb magasabbra száll. Mivel mindeközben világít, ezért elképesztő fényjátékkal örvendeztet meg bennünket. 

Az energiát a benne lévő akkumulátorból nyeri, amelynek a töltési ideje harminc perc. Teljes feltöltöttség esetén nyolc percen keresztül játszhatunk vele folyamatosan. Ez azt is jelenti, hogy érdemes másik fényforrást is beszerezni mellé, illetve vásárolni több darabot is, hogy sose érjen véget a játék.

Az, hogy milyen tempóval repül a magasba, a kis gömb érzékelőjének és a kezünk távolságának a függvénye: minél közelebb tesszük a tenyerünket, annál jobban fel fog emelkedni a szerkezet. Ez olyan hatást kelt, mintha tulajdonképpen labdáznánk. 

Akkor sincs okunk az aggodalomra, ha kifúj a társaság lelkesedése egy idő után, ugyanis a repülő diszkófényünk ebben az esetben sem fog lezuhanni. Az érzékelőnek köszönhetően észleli a talaj közeledtét, s nem közelíti meg annyira, hogy abból bármilyen baj történhessen. Nagyjából hatvan centiméternél elkezd ismét emelkedni, majd újra süllyedni, azaz akkor is élvezetes diszkófényeket biztosít, amikor éppen senkinek sincs kedve játszani vele.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!