4p

Bár az Erste Bank a harmadik negyedévben is növelte a hitelezését, a költségek és az állami terhek emelkedése, valamint a számviteli elszámolások és a tartalékok képzése miatt az időarányos eredmény a tavalyinál rosszabb lett.

Az Erste Bank működési bevételei az idei első kilenc hónapban – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 62,6 százalékkal nőttek, a díj- és jutalékbevételek pedig 17,4 százalékkal, ezzel szemben a kereskedési és konverziós bevételek 18,3 milliárd forinttal csökkentek.

Az állami terhek 60 százalékkal rontották az Erste Bank eredményét. Fotó: MTI
Az állami terhek 60 százalékkal rontották az Erste Bank eredményét. Fotó: MTI

A működési bevételt 28,2 milliárd forinttal mérsékelte az egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. A működéssel kapcsolatos kiadások jelentősen, 26,7 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 11,3 százalékkal, 67,3 milliárd forintra csökkent, a költség/bevétel arány viszont szeptember végére 53,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 44,4 százalékról. Az adózott eredmény 18,3 milliárd forint lett, míg a tavalyi azonos időszakot 45,1 milliárdos nyereséggel zárta a pénzintézet. 

A Magyar Nemzeti Bank kamatemeléseinek köszönhetően az Erste nettó kamatmarzsa (vagyis a hitelekből származó, illetve a betétek után fizetendő kamatok közötti rés) nőtt. De az még így is csak 4,1 százalékot tesz ki, szemben az egy évvel korábbi 2,5 százalékkal, aminek oka, hogy ebből kell fizetnie a banknak a 40-50 milliárd forint közötti extraterhet. Ebből:

  • az extraprofitadó: 18,7 milliárd,
  • a kamatstop hatása: 21 milliárd,
  • a Sberbank-kártalanítás miatt az Országos Betétbiztosítási Alapba befizetett összeg: 7,9 milliárd (ennek egy része a bank vezetőinek reményei szerint megtérül).

Mindezek együttesen az Erste Bank profitját 60 százalékkal csökkentették.

A bank tőkemegfelelése kiemelkedő, a hitelportfólió minősége az ügyfeleket sújtó pénzügyi nehézségek ellenére stabilan jó, a magyar Erste sokktűrő képessége magas – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója az idei első kilenc hónap eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya szeptember végén 15,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene 44 százalékkal nőtt 2021 első kilenc hónapjáéhoz képest. A nem teljesítő hitelek aránya 2,5 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,9 százalékról.

A teljes lakossági hitelállomány 1 százalékkal nőtt egy év alatt, ám az új kihelyezések értéke az idei első kilenc hónapban 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. 

Hosszú évek után ez volt az első időszak, amikor kevesebbet hitelezett az Erste, mint az előző év azonos időszakában – mutatott rá Jelasity Radován.

A lakáspiac bővülése a második negyedévben megtorpant, ezért az új lakáshitelek folyósítása 3 százalékkal elmaradt 2021 azonos időszakának eredményétől. A személyi kölcsönök kihelyezése éves összevetésben 11 százalékkal ugrott meg. A Babaváró hitel iránti kereslet 14 százalékkal csökkent 2021 azonos időszakához viszonyítva.

Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon 21 százalékkal gyarapodott 2021. szeptember végéhez képest. Az Erste a versenytársakénál nagyobb, az eszközosztályok-, valamint kezelési stratégiák közötti diverzifikációnak köszönhetően meg tudta védeni az ügyfelek megtakarításait a háború okozta tőkepiaci visszaesésektől. 

A privátbanki üzletág szeptember végén 853 milliárd forintos vagyont kezelt, amely stabilan a második helyet jelenti a hazai privátbanki szolgáltatók között – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban a kötvény- és a hitelállomány együttesen 33,9 százalékkal nőtt egy év alatt és szeptember végén meghaladta az 1000 milliárd forintot. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 20, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 29, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 54 százalékkal gyarapodott tavaly szeptember végéhez képest. 

A tavalyi első kilenc hónap visszafogottabb keresletéhez viszonyítva idén nagyot nőtt az új kihelyezés, az új kötvények és hitelek volumene 124 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Azt is megtudtuk, hogy a Commerzbank vállalati üzletágának megvásárlása december 5-ére zárul le, addigra kerülnek át az adatok a német tulajdonú leánybanktól az Erstéhez. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!