A Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszeresen próbál értékesíteni olyan vállalkozásokat, amelyek valamilyen okból felszámolás alá kerültek. A cégek ellehetetlenülésének hátterében jellemzően adótartozás, tulajdonosi vita vagy hosszabb ideje húzódó jogi eljárás áll. Az érintett társaságok között gyakran akadnak korábban ígéretesnek tartott, de végül gazdaságilag életképtelenné váló vállalkozások is.
Korábbi cikkeinkhez hasonlóan ezúttal is a NAV árverési oldalán válogattunk a kalapács alá küldött céges érdekeltségek közül, anyagunk írásakor éppen 15 ilyen, hamarosan induló licit szerepelt a listában.
Fotó: Depositphotos
Mo-Bom Ingatlanforgalmazó Kft. – becsérték: 20 millió forint
Ingatlanügyekkel, valamint főtevékenysége szerint autókereskedéssel is foglalkozik ez a 2023 februárjában bejegyzett, dunaújvárosi vállalkozás. A cégben alapításakor mindenképpen hittek tulajdonosai, hiszen a kft.-hez szükséges 3 millió forint többszörösét, 20 millió forintot helyeztek el saját tőkeként; beindítása óta nem termelt árbevételt.
A Google Streetview képe szerint a cég székhelye egy dunaújvárosi, ténylegesen irodaként használt épület, hiszen a Mo-Bom Ingatlanforgalmazót ki is táblázta a két magánszemély tulajdonos. Egyiküknek idén májusban gyűlt meg a baja a NAV Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Követeléskezelési Osztályával, a vagyoni részesedés lefoglalása után nem sokkal pedig el is indult a végrehajtás.
Az elárverezendő, 50 százalékos tulajdonrész esetében a nyitólicit 10 millió forint, ezt az érdeklődők július 14-től vásárolhatják meg az adóhivataltól.
LP DTG DTF Kft. – becsérték: 11,56 millió forint
Időről-időre előfordul a NAV árverésein, hogy egy korábban rendkívül stabilan működő, ám valamilyen okból felszámolás alá kerülő cég is kalapács alatt végzi, így van ez a textiliparban érdekelt, egy budapesti székhelyszolgáltató címére bejegyzett LP DTG DTF Kft. esetében is.
A 2021-es alapítású vállalkozás az Opten céginformációs adatbázisa szerint 2024 novemberéig Los Polos Pólóműhely Kft. néven működött – ha ezzel a névvel találkozott már, egyáltalán nem véletlen. A jelenleg is aktív, többféle pólótervezést, valamint más tárgyakra történő nyomtatást is kínáló Los Polos honlapján így mutatkozik be:
2016 júliusában megalakul a Los Póló, Szolnokon. Szuper pólók, családi vállalkozástól.
A céginformációs adatbázis alapján a webshopot jelenleg is üzemeltető másik cég, a Superiore Kereskedőház Kft. is a család a tulajdonában van, így a felszámolás alatt álló, ám a NAV által mégis elárverezendő LP DTG DTF Kft. feltehetően céges átszervezés miatt juthatott erre a sorsra. Amennyiben valaki mégis megvásárolná a felszámolás alatt álló vállalkozást, a kezdő licit megszokott módon a becsérték fele, azaz 5,7 millió forint, az árverés július 11-én indul.
Kő-Fuga Kft. – becsérték: 9,24 millió forint
Minden bizonnyal az építőipari cégek előkelő helyen vannak a NAV árverésén leggyakrabban kalapács alá kerülők listáján, a tarnaörsi Kő-Fuga Kft. is ezt a tábort erősíti.
A főtevékenysége szerint út- és autópályaépítéssel foglalkozó vállalkozást 2022-ben alapították, legsikeresebb, 2023-as évében 28,8 millió forintos árbevétel mellett 4,9 millió forintos profitot hozott tulajdonosának, ez 2024-re azonban teljesen eltűnt, és mindössze 153 ezer forintos pluszban tudott zárni a cég, 14,5 millió forintos árbevétel mellett.
A Kő-Fuga Kft.-nek 2024 augusztusában gyűlt meg a baja az adóhivatallal, a NAV Heves Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Végrehajtási Osztálya ekkor foglalta le a teljes vagyoni részesedést.
Az érdeklődőknek ezúttal is a becsérték felének megfelelő, legalább 4,62 millió forintos árral kell majd számolniuk, a licit június 23-án indul.