4p

A Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése szerint a gyengén induló első negyedév után már reményteljesebb eredményekről számoltak be a hazai lízingpiac legjelentősebb szereplői. A finanszírozott összeg 420,2 milliárdot tett ki, amely a Covid-járvány óta először érte el és haladta meg a 2019-es szintet, illetve 20 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Háború, szankciók, energiaválság, az ellátási láncok zavarai, az infláció és az emelkedő kamatok- ezek a hatások jellemezték az év első felét, amelyek várhatóan az egész évre rányomják majd bélyeget. Bár valódi áttörés továbbra sem valószínű, a hazai lízingpiac ütésállónak bizonyult, és a nehézségek ellenére is helytállt az első két negyedévben, több mutató alapján is először meghaladva a 2019-es, azaz a járvány előtti eredményeket.

A finanszírozott összeg 420,2 milliárd fölé növekedett, amelyre a 2008-as pénzügyi válság előtti időszak óta nem volt példa. A tőkekintlévőség 4 százalékkal nőtt az első negyedéves adatokhoz képest, az új szerződések volumene viszont 36 651-es darabszámmal majdnem 2020, az első Covid által sújtott év szintjére esett vissza. Továbbra is elmondható, hogy a lízing legnagyobb ügyfele a KKV szektor, 75 százalékos részaránnyal, majd a lakosság és a nagyvállalatok.

Minek köszönhető a növekedés?

„Egyrészt az utóbbi években kisebb szereppel bíró ingatlanlízing 2022 második negyedévében óriásit ugrott. A korábbi, első féléves 3-5 milliárddal szemben idén közel 51 milliárd lett a teljesítmény. Ennek hátterében egy nagy, egyedi projekt áll. Ha ezzel korrigáljuk az első félévet akkor is sikerült felülteljesíteni az előző éveket, de már csak 3-4 százalékkal. A másik ok az, hogy jelentősen emelkedett az eszközök vételára. Az ingatlan nélkül számított, szerződésenkénti bruttó eszközérték 2021-hez képest 20 százalékkal, 2020-hoz képest 34 százalékkal emelkedett." – mondta a Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László.
 
Ismét csökkent a retail, azaz a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás hitelösszege. A 2021-es eredményeket nem sikerült megismételni kihelyezésben sem, itt 4 százalékos a visszaesés, míg darabszámban ez 21 százalék mínuszt tesz ki. Ennek hátterében elsődlegesen piaci okok vannak, hiszen az újautó forgalomba helyezések 11,4 százalékot estek az idei első félévben, míg a kishaszonjárművek piaca közel 24 százalékot veszített. A magánszemélyek összes személygépkocsi vásárlásait tekintve 2021-hez képest gyengült a lízing szerepe: a használt autók esetében 2,5 százalékról 1,5 százalékra, az új járművek esetében pedig 32,8 százalékról 22,7 százalékra zsugorodott, így a finanszírozott összeg nagysága is kisebb lett.  A flottafinanszírozás stabilnak mondható, mivel nagyjából darabszámban és finanszírozott összegben is hozza az előző év eredményét, enyhén alatta.

Nincs elég autó, ráadásul a kamatok is szárnyalnak. Fotó: Depositphotos
Nincs elég autó, ráadásul a kamatok is szárnyalnak. Fotó: Depositphotos

 
A hazai lízingpiac fontos és növekedő szegmensét képviselik a mezőgazdasági gépek. Azonban itt is megfigyelhető, hogy míg a finanszírozott összeg 2021 első félévéhez képest 8 százalékot emelkedett, addig a volumen közel 200 darabbal csökkent. Ha az új gépeket vizsgáljuk, akkor a finanszírozott összeg 20 százalékkal növekedett, miközben a volumen gyakorlatilag stagnált. A használt gépek körében 15,86 milliárdról 13,31 milliárdra csökkent az érték az előző év azonos időszakához képest 20 százalékos volumencsökkenés mellett.
 
A nagyhaszonjármű tovább tudott nőni 2022-ben az előző évhez képest, és továbbra is őrzi második helyét a lízingpiacon belül. Míg a finanszírozott összeg 22 százalékkal 87 milliárdra emelkedett, addig volumenben is tudott 6 százalékot bővülni. Itt is kézzelfogható az eszközök árának emelkedése, azonban a forgalomba helyezések is jól alakultak, hiszen 24 százalékkal nőtt a nagyhaszon piac és 8,5 százalékkal a nehéz pótok piaca. Nem tapasztalhattunk jelentős változást ugyanakkor az építőipari gépek finanszírozása terén, ahol az előző évhez képest alacsonyabb, mindössze 13,8 milliárd forint értékű volt a kihelyezések összege.

2022-es kilátások

 „Prognózisba nehéz bocsátkozni, hiszen az elmúlt hónapok, évek bizonytalansága nem változott. A kamatok emelkedése, a megugró költségek és számtalan egyéb tényező negatívan hatnak a piacra. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy vannak és körvonalazódnak olyan programok (pl. Széchenyi Lízing MAX), ahol a KKV szektor hitelfelvételi kondícióit segítik. Az elmúlt időszak okán, valamint a fenntarthatóság jegyében is előtérbe kerül a környezetkímélő, megújuló energiát használó vagy akár termelő, környezetbarát eszközök finanszírozási igénye. Továbbá folyamatban van egy támogatott Zöld Lízing keretrendszer kidolgozása is." – tette hozzá Kőszegi László.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!