4p

A hányatott sorsú Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet ugyanis beolvad – várható május 31-én – a Takarék Egyesült Szövetkezetbe, amely a takarékok egyesülése után egyedüliként megmaradt Takarékbank Zrt.-ben közvetlen részvénytulajdont szerezni nem tudó vagy nem akaró több mint 5 ezer részjegytulajdonost tömöríti.

A friss cégközlönyben megjelent tájékoztatás szerint január 30-án kerültek az aláírások arra a szerződésre, amelynek értelmében a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet beolvad a Takarék Egyesült Szövetkezetbe (TESZ). A tervek szerint erre május 31-én kerül sor, de a tényleges időpont majd az lesz, amelyet az egyesülésről hozott cégbírósági végzés meghatároz.

Egykori bólyi takarékfiók: kihunytak a fények. Fotó: Facebook
Egykori bólyi takarékfiók: kihunytak a fények. Fotó: Facebook

A TESZ 2018. december 17-én alakult, azzal a céllal, hogy a 2019-ben lezajlott takarékszövetkezeti egyesülések során a 2019. október 31-én létrejött új, immár egységes, univerzális Takarékbank Zrt-ben közvetlen részvénytulajdont szerezni nem tudó vagy nem kívánó takarékszövetkezeti részjegytulajdonosok részére biztosítsa – a közösségi tulajdonláson keresztül megvalósuló – közvetett tulajdonszerzés lehetőségét. A Szövetkezeti Hitelintézeti Integráció holding szövetkezeteként a TESZ fő tevékenysége a Takarékbankban fennálló tulajdoni részesedésének kezelése a szövetkezet tagjai javára. A TESZ-be a takarékok egyesülései alatt 5230 részjegytulajdonos tag lépett be – olvasható az egyesület honlapján.

A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet 2018. októberi közgyűlése döntött arról, hogy üzleti állományát eladja a Mohácsi Takarék Banknak. Ezzel a mohácsi térség meghatározó pénzügyi szolgáltatójához kerültek a bólyi takarék ügyfelei is. A Mohácsi Takarék Bank az akkor még létező Takarék Csoport egyik legtőkeerősebb és legstabilabb tagja volt.

A Bóly és Vidéke 45 dolgozót foglalkoztatott és 17 fiókkal rendelkezett. „A takarék vezetői és tulajdonosai időben felismerték, hogy egyedül nem lesznek képesek talpon maradni az erős piaci versenyben, ezért 2017 májusában arról döntöttek, hogy részt vesznek a Takarék Csoporton belül zajló egyesülési folyamatban” – olvasható a 2018 októberében kiadott közlemény indoklása. A tervek szerint a bólyiak a Szigetvári Takarékszövetkezettel, a Mecsek Takarék Szövetkezettel és a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezettel egyesültek volna, ám egy bírósági kereset miatt – és a tagság többségének akarata ellenére – a Bóly és Vidéke végül kimaradt a fúzióból.

Egyedül nem ment

Mindez azt jelentette, hogy a Bóly és Vidéke egyedül maradt, így önmagának kellett volna megfinanszíroznia azokat a fejlesztéseket, amelyek révén versenyben tudott volna maradni a piacon. Kis, helyi pénzintézet lévén erre önerőből nem volt képes, ezért döntött a közgyűlése úgy, hogy a takarék üzleti állományát (betéteket, hiteleket és számlákat) a Mohácsi Takarék Banknak értékesíti.

2019 áprilisában aztán újabb két pénzintézet – az akkor a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József érdekeltségébe és irányítása alá tartozó B3 Takarék Szövetkezet és a Pannon Takarék Bank – olvadt a Mohácsi Takarékbankba, így hozzá került azok összes betét-, hitel- és számlaszerződése. Ezt követően a Mohácsi Takarékbankot átkeresztelték Takarékbankra, amely átvette a Takarék Csoport irányító szervezete, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. lakossági és vállalati számlaszerződés-, betét- és hitelállományát is.

A 2013 őszén kezdődött integráció lezárásaként pedig tavaly október 31-én – stílszerűen, a Takarékossági Világnapon – e pénzintézet egyesült a megmaradt 11 regionális takarékkal, valamint a Takarék Kereskedelmi Bankkal, megalakítva az új, immár univerzális Takarékbankot. Amely közel 2300 milliárd forintos mérlegfőösszege alapján Magyarország ötödik legnagyobb bankja, egymillió ügyféllel.

A Bóly és Vidéke, valamint a TESZ mostani egyesülése kapcsán elkészített, 2019. július 31-ei állapotokat tükröző vagyonmérleg-tervezet szerint a Takarék Egyesült Szövetkezet jegyzett tőkéje 2,26 milliárd forint, amelytől hajszállal marad el a saját tőkéje. Kötelezettségei – amelyek kivétel nélkül rövid lejáratúak, azaz egy éven belül esedékesek – mindössze 33,4 millióra rúgnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!