3p

A dánokat tartják a világ legboldogabb embereinek és országukat pedig az egyik legélhetőbb és legkellemesebb helynek e Földön. A mi közép-európai viszonyainkhoz képest ugyan talán kicsit hűvösnek mondanánk a viszonyokat, és a téli esték is hosszabbak arrafelé, no de ott van a dánok birtokában az a bizonyos „hygge”!

Ez egy olyan kifejezés, amit egy szóval szinte lehetetlen fordítani. Mindenkinek valahogy és valamiképp mást üzen. Egyfajta életérzés. A DODO weboldalán találtam egy igazán találó megfogalmazást rá: “A hygge egy adott pillanat vagy érzés megélése”.

Érdemes a mindennapjaink részévé tenni

A hygge (ejtsd: hügge) egy olyan új trend, amely öles léptekkel hasított ki magának igen előkelő szeletet a dekorációval és designnal foglalkozó portálokon. 2016-ban kezdtek el az Egyesült Királyságban először foglalkozni vele. Ott is számon tartják ám az év szavát, mint sok más helyen a világban, és sokak meglepetésére a hygge a Brexit szó után második helyre futott be. 

2017 óta az USA-ban is egyre többet foglalkoztak a hyggevel, könyveket is írtak róla. Egy biztos, a hygge olyan elemeket kínál nekünk, amelyeket érdemes a mindennapjaink részévé tenni, hogy kellemesebbé és élhetőbbé tegyük azokat. 

Melegség, meghittség, titkos saját kis bevackolódás

Nagyon jó ötlet, ha kialakítasz például egy hyggesarkot a lakásodban, ahol a külvilág zajos és folyamatosan rád ömlő ingereit teljesen ki tudod zárni. Ez a hely csak a tiéd, vagy csak a tiétek. Itt semmi nem zavar, minden a melegségről, a meghittségről és a nyugalomról szól.

A DODO webáruházban kapható textiltermékek között biztos megtalálod azt a pár finom és szőrös vagy puha takarót, párnát vagy szőnyeget, mely mindig segíthet ellazulni és feltöltődni. Önmagad lehetsz ott, senkinek nem kell semmiféle szerepet játszanod. Azokat máshol hagyhatod. Ha meggyújtasz még pár gyertyát is ebben a kis saját zugban, igazán barátságos és kellemes légkört tudsz kialakítani. Ezt teszik a dánok is. Ők ugyanis az egy főre eső elégetett gyertyák számában világelsők. Valamit tényleg tudhatnak.

Lazulj el! Legyél oldott és stresszmentes!

Készíts egy kellemes meleg italt, kávét, teát vagy kakaót, és helyezd magad kényelembe! Ha még a természet egy kis darabját is becsempészed a lakásba, máris valahogy jobb kisugárzása lesz a térnek. Elég egy virág, egy illatozó fenyőág. Soha nem kell túlgondolni, a kevesebb most is több.

A DODO segít abban, hogy megtaláld azokat a kényelmes bútorokat, dekor elemeket és kiegészítőket, amelyekkel meg tudod teremteni azt a stresszmentes miliőt, melyben boldog és elengedett lehetsz. Fontos, hogy élvezni tudd az apró dolgokat is. Ha barátokat hívsz meg magadhoz, akkor próbáljátok „meghívni a hyggét is”! Élvezzétek egymás társaságát és kerüljétek a negatív témákat! A munkára emlékeztető dolgok ne maradjanak elől, inkább a lelki dolgokra fókuszáljatok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!