5p

Rendkívül aktívak voltak az elmúlt hónapokban az európai uniós és hazai versenyhatóságok, amit jól mutatnak a rekordbírságok, valamint Magyarországon a családi vállalkozások összehangolt piaci fellépése kapcsán hozott GVH döntés is.

Az Európai Bizottság 570 millió eurós bírságot rótt ki egy nemzetközi kártyatársaságára, mert a cég 2015 előtti szerződéses szabályaival megakadályozta a kereskedőket határon átnyúló fizetési szolgáltatások igénybevételében azáltal, hogy a kereskedők elfogadó bankjainak előírta, hogy a kereskedő tagállamának bankközi jutalékát alkalmazzák. Ebben a rendszerben a kereskedőnek tehát nem volt lehetősége arra, hogy egy más, alacsonyabb bankközi jutalékot alkalmazó ország bankjával leszerződve a másik tagállamban alkalmazandó kedvezőbb bankközi jutalékszinten vegye igénybe a szolgáltatást – írja a Deloitte könyvvizsgáló cég.

A Guess divatmárka közel 40 millió eurós büntetést kapott, mert többféle módon is akadályozta a határon átnyúló kereskedelmet, például a termékek interneten keresztüli reklámozásának és értékesítésének korlátozásával, a márkás termékek legalacsonyabb továbbeladási árának előírásával. A Bizottságnak ez a döntése elismerten kiegészíti a decembertől alkalmazandó geoblocking rendelet szabályait, amelyek célja szintén a vevők állampolgársága, lakóhelye, valamint letelepedési helye szerinti indokolatlan megkülönböztetésének felszámolása.

Tiltott fúziók

Fúziók terén sem telt eseménytelenül az elmúlt időszak: február elején a Bizottság két fúziót is megtiltott. A Siemens/Alstrom összefonódás esetében azzal indokolta a hatóság ezt a szigorú, ritkán előforduló döntést, hogy a két legnagyobb versenytárs összefonódása jelentősen csökkentette volna a versenyt a vasúti és városi közlekedésben használatos jelzőrendszerek és a 300 km/óra feletti nagysebességű vonatok piacán. A Bizottság szintén megakadályozta, hogy a Wieland megszerezze az Aurubis hengerelt termékek üzletágát és az Aurubis Schwermetall társaságban fennálló részesedését. A tranzakció háromról kettőre csökkentette volna hengerelt réztermékek piacán a nagy beszállítók számát és a jelenleg is piacvezető Wieland tovább erősödött volna.

A kartellezés határai

A versenyjog egy fontos aspektusára hívja fel a figyelmet a GVH egy tavaly decemberi közbeszerzési kartellezéssel kapcsolatos határozata, ami a százmillió forintos bírság mellett leginkább azért jelentős, mert részletesen elemzi azt, a mindennapi életben gyakran előforduló kérdést, hogy egymással rokoni kapcsolatban álló személyek cégei összehangolhatják-e mindennapi tevékenységüket. A közbeszerzési kartellezéssel kapcsolatos ügyben érintett négy kútfúró cég közül három arra hivatkozott, hogy az egymás közötti megbeszéléseik azért nem jogsértőek, mert a tulajdonosaik és/vagy ügyvezetőik rokoni kapcsolatban állnak egymással, így versenyjogi szempontból egy vállalkozáscsoportba tartoznak és összehangolt piaci magatartásuk nem minősülhet kartellnek.

A GVH azonban az ügyben megerősítette azt a korábbi gyakorlatát, hogy csak egymással kölcsönösen közeli hozzátartozói viszonyban (pl. egyenesági rokon, házastárs, testvér) álló személyek tulajdonában lévő cégek tartoznak egy vállalkozáscsoportba, azonban a távolabbi rokoni kapcsolatban állók (pl. sógor, anyós, após) tulajdonát képező társaságokat fő szabály szerint egymástól függetlennek kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy ezek a cégek nem hangolhatják össze piaci tevékenységüket és a kartelltilalmi szabályokat ugyanúgy be kell tartaniuk egymás között, mintha egymástól teljesen független piaci szereplőkről lenne szó.

„Ez a GVH határozat ismételten rávilágított arra, hogy családi cégek, vagy egymással egyéb módon közeli kapcsolatban álló vállalkozások esetében mindig gondosan kell mérlegelni, hogy a versenyjogi szabályok alapján lehetőség van-e közös piaci magatartás kialakítására vagy a társaságoknak egymástól teljesen függetlenül kell eljárniuk. Ez azért fontos, mert egy családi, baráti vacsora során nemcsak súlyos bírsággal járó versenyjogi jogsértés követhető el a versenyjogi szabályok ismeretének hiányában, hanem akár büntetőjogi következményei is lehetnek a céges ügyek családi megbeszélésnek” – mutatott rá dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csapatának vezetője.

Az Európai Bíróság és a GVH eljárásai során is egyre gyakoribb, hogy az érintett cégek a hatóságokkal való együttműködésük, megfelelőségi program működtetése vagy a kárt szenvedett fogyasztók kártalanítása fejében jelentős bírságcsökkentést kaphatnak az eljárásban. Erre a GVH egy decemberi fogyasztóvédelmi tárgyú döntése is rámutat, amelyben a hatóság közel 50 százalékkal csökkentette egy gyógyszeripari vállalkozás büntetését arra tekintettel, hogy a vállalkozás részben elismerte a jogsértést, illetve bizonyítani tudta, hogy compliance erőfeszítéseket tett a jogsértések megelőzésére.

„A jogsértések megelőzése mellett ma már számos lehetősége van az eljárás alá vont vállalkozásoknak arra is, hogy egy már megindult versenyhivatali eljárásban enyhítsenek a jogsértés következményein. A gyakorlat során felmerülő összetett kérdések megválaszolásához ezért minden esetben érdemes szakember tanácsát kérni” – fűzte hozzá dr. Göndöcz Péter a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda partnere.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!