Szigorítás miatt kapott egy gyomrost a Bitcoin


Lejtőre kerültek a legfontosabb kriptovaluták hétfőn és kedden reggel sem fordult meg a negatív trend.

A főbb kriptográfák, így a Bitcoin és az Ethereum is komoly nyomás alá kerültek. Hétfőn mindkét pénzügyi eszköz árfolyama komolyabb veszteséget szenvedett. A befektetők kedd reggel is még nehezen emésztették meg azt, hogy egy nappal korábban a kínai hatóságok komoly korlátozásokat léptettek életbe, betiltották az úgynevezett Initial Coin Offerings-et (ICO).

Az ICO a kriptoeszközök számára egyfajta piacra lépési platform. Hasonló ahhoz, mint amikor a vállalatok először bocsátanak ki a széles befektetői közönség számára értékpapírokat. Itt azonban az első nyilvános részvénykibocsátás helyett kriptoeszközökkel kereskednek, és többnyire bitcoinban jegyzik az árakat. A beszámolók szerint ezeken a platformokon nagyon komoly összegek – napi szinten dollár százmilliók vagy milliárdok - mozognak, ugyanakkor például a titkosítás miatt teljesen szabályozatlan piacterekről van szó.


A kínai szabályzó hatóság lépését a befektetők egyértelműen negatívnak találták, emiatt ugyanis vélhetőleg kisebb lesz a kereslet a bitcoinra, a gyengébb vételi igény pedig értelemszerűen az árak esésével jár.

A most bejelentett tiltás egyébként nem előzmény nélküli, ez az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének korábbi határozatából következik. Ők ugyanis látva a kriptoeszközök piacának robbanásszerű fejlődését úgy döntöttek, hogy a jövőben ezeket értékpapírként fogják kezelni. Így számos korlátozás lesz érvényben ezekre.

A befektetők már csak azért is lettek különösen óvatosak, mert a kínaiak az egyik legfontosabb szereplői ezeknek a piacoknak, így az ő korlátozásuk, vagy akár teljes távolmaradásuk a keresleti oldalon nagyon komoly űrt hagyhat maga után.

Az utóbbi napok áresése után a bitcoin árfolyama immár 20 százalékkal marad el az augusztusban felállított 5000 dolláros rekordszinttől. Ennél is rosszabb a helyzet az Ethereum esetében, amelyért szeptember elsején még 392 dollárt fizettek, míg kedden délelőtt már csak 297 dollárt ért egy egység.

Meg kell jegyezni, hogy a legnépszerűbb kriptoeszközök ára fékevesztetten szárnyalt az elmúlt egy évben, így a mostani konszolidáció az elemzők szerint nem ad okot pánikra.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Nincs még egy ilyen pesszimista, boldogtalan nép, mint a magyarNincs még egy ilyen pesszimista, boldogtalan nép, mint a magyar

Pesszimisták és boldogtalanok a magyarok, aminél rosszabb állapotban nem sok nemzet van.

.
hirdetés
elrejt
 
.