A Népszava a Belügyminisztériumtól szerzett adatokat arról, hogy mennyire bizonyult hatásosnak a háziorvosok 2023-as ellenőrzése. A cikk szerint a bejelentés nélkül érkező ellenőrök számos esetben nem találtak rendelést, sőt rendelőt sem – az első ellenőrzés idején csak az alapellátók harmadánál nem bukkantak hiányosságokra.
A feltárt gondok orvoslásával is voltak nehézségek: egy későbbi utóellenőrzés idejére sem sikerült maradéktalanul kijavítani ezeket, így mint a cikkből kiderült, az újra vizsgált mintegy 1452 telephelyen, amit 401 háziorvosi szolgáltató működtetett, a rendelők 12 százaléka továbbra sem volt megtalálható, és az ellenőrzés időpontjában hiába volt éppen betegfogadási idő, 39 százalékukban nem zajlott orvosi ellátás. Ráadásul az orvosok rendelőn kívüli elérhetőségével is gond volt, egyharmaduk ugyanis telefonon is elérhetetlennek bizonyult.
Az ellenőrzések nem újkeletűek
A napokban rendkívül nagy figyelmet kapott az a kiszivárgott információ, miszerint a Belügyminisztérium jelentős ellenőrzésekre készül az egészségügyi intézményekben, nemcsak a dolgozókat illetőleg, hanem a betegek jogosultságát tekintve is.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egyébként már tavaly létrehozta a most nagyobb figyelmet kapó „ellenőrzésfelügyeleti szolgálatot”, amelynek feladata az egészségügyi szakhatóságok (az egészségbiztosító, az OKFŐ, és az egykori ÁNTSZ, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ) ellenőrzéseinek összehangolása, és a betegellátás hibáinak feltárása – ez ellenőrizte a háziorvosi rendeléseket is.