Csaba László: beragadhatunk a közepes fejlettség csapdájába


A magyar gazdaság 2013-2015 között növekedési pályára állt, de ez szerkezeti reformok nélkül kifulladhat - nyilatkozta Csaba László közgazdász, egyetemi tanár a Magyar Nemzet keddi számában.

A magyar gazdaságból nem vonult ki a működő tőke, 82-ről 76 százalékra csökkent az adósságráta, közel 700 ezer munkahely létesült, ennek kétharmada a közmunkán kívül, a magyar gazdaság versenytársainak teljesítménye pedig gyenge. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a magyar gazdaság beleragad a közepes fejlettség csapdájába, azaz bár nem kerül csődbe, de hosszabb távon alacsony marad a növekedése - tette hozzá.

A szakember óvott attól, hogy az elmúlt évek viszonylag kedvező teljesítményét mechanikusan előre vetítsék a következő évekre. A világgazdaság folyamatai kedvezőtlen irányban változnak. Az amerikai kamatemelés kiszippantja a tőkét a feltörekvő piacokról. Magyarországon az eddigi teljesítmény megőrzéséhez, de még inkább a javításához további erőfeszítésekre lesz szükség.

Komoly gond a magyar gazdaság számára, hogy kialakult egy duális gazdaság, melyben a nemzetközi cégek és szolgáltatások színvonala jó, az egymillió embert foglalkoztató közigazgatás hatékonysága és a kis- és középvállalati szektor termelékenysége, versenyképessége viszont alacsony.

Csaba László szerint probléma a távlatos gazdasági stratégia hiánya, az "ötletszerű kormányzás", ami a kiszámíthatatlanságot erősíti a gazdaság szereplői számára.

2,8 milliárd egy autóért - gyönyörű autócsodák 

MTI




Primalak

Folyamatosan keresünk több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat!

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a iroda@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-70-340-84-06-es számon!

hirdetés
Célunk, hogy ne csak finanszírozó partnerként gondoljanak ránk (X)
.
hirdetés
elrejt
 
.