4p

A magyar külügyminiszter a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Magyarország a diverzifikáció jelszava alatt nem a jól működő megállapodásait akarja kiváltani, hanem újabb forrásokat kíván bevonni az energiaellátásba, márpedig ez leginkább délkeleti irányból lehetséges.

A tárcavezető szerint mindkét országot súlyosan érintik az ukrajnai háború drámai hatásai, de aki jó együttműködést tud fenntartani a kaukázusi térséggel, az eredményesebben tud az új körülményekhez alkalmazkodni az energiaellátásban - jelentette az MTI. Szavai szerint ezért arra kérték az Európai Uniót, hogy vegyen részt az ehhez szükséges infrastruktúra- fejlesztésekben, de elutasító választ kaptak.

A magyar külügyminiszter Szijjártó Péter Bakuban erős kijelentéseket tett
A magyar külügyminiszter Szijjártó Péter Bakuban erős kijelentéseket tett
Fotó: Szijjártó Péter Facebook

„Ezért innentől kezdve Brüsszelnek semmi köze nincsen ahhoz, hogy mi hogyan és honnan oldjuk meg energiaellátásunkat, ezzel kapcsolatban sem iránymutatásokat, sem instrukciókat, sőt még tanácsokat sem fogadunk el” - szögezte le.

Megkezdődött az azeri gáz importja

Szijjártó Péter az azeri munkaügyi miniszterrel, Sahil Babayevvel folytatott tárgyalása után arra is kitért, hogy ennek ellenére mégis sikerül megoldani a diverzifikációt, részben Azerbajdzsánnak köszönhetően, ugyanis most először megkezdődött a földgázszállítás az országból, az első ütemben 55 millió köbméter mennyiségben.

„Így a történelem során először Azerbajdzsán által nekünk eladott földgázmolekulák is részt vesznek a magyar energiaellátásban” - jegyezte meg.

„És az együttműködést tovább folytatjuk innentől kezdve, hogy látszik, hogy fizikailag működik a dolog. Megnövelt mennyiséget fogunk igénybe venni Azerbajdzsánból a földgázellátás biztonsága érdekében” - fűzte hozzá. A Mol már jelenleg is jelen van Azerbajdzsánban, azonban dolgoznak a cég szerepének további növelésén a kitermelési technológiák modernizálásában és a vegyipari területen. Rámutatott: néhány éven belül az azeri megújuló energia is része lehet a magyar energiamixnek, ehhez a világ leghosszabb tenger alatti magasfeszültségű vezetéket kell felépíteni, amelyre már van is közös elköteleződés Magyarország, Románia, Georgia és Azerbajdzsán részéről.

„Ebből is látszik, milyen jó döntés volt 2010-ben, hogy Azerbajdzsánnal egy stratégiai együttműködést kezdtünk el felépíteni (.) Azok, akik akkor sokszor szalonképtelen módon kritizáltak minket, ma sokat adnak, adnának egy-egy jó fotóért Aliyev elnök úrral” - fogalmazott.

A miniszter végül megerősítette hogy Magyarország a béke pártján áll, nemcsak Ukrajnában, hanem a kaukázusi térségben is, ahol a lakosság egy része sokáig komoly biztonsági kihívásokkal nézett szembe.

„Mi azt gondoljuk, hogy az itt élő embereknek is joguk van a békés, nyugodt és méltóságteljes élethez. Ezért üdvözöljük, hogy Azerbajdzsán és Örményország az elmúlt napokban jelentős előrelépést tudott elérni az államhatár kijelölésében” - mondta.

Aknamentesítés - konkrét értelemben

Majd hozzátette, hogy az Európai Unió akkor tud segítséget nyújtani a folyamatban, ha „pártatlanul és kiegyensúlyozottan” áll a régióhoz. Ennek kapcsán pedig bejelentette, hogy Magyarország négymillió forinttal segíti az aknamentesítést, s részt vesz az Azerbajdzsán által tavaly visszafoglalt Hegyi-Karabahban lévő Soltanli újjáépítésében, ami a tervek szerint a jövő év végéig le is fog zárulni.

Továbbá üdvözölte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 120 millió euróval csúcsot döntött, és tudatta, hogy a két ország vállalatai között folyamatosan épülnek az újabb partnerségek, akár egészen új területeken is.

„Hogyha minden jól megy, akkor jövőre már magyar vállalati részvétel is hozzá fog járulni ahhoz, hogy az azerbajdzsáni Forma-1-es világbajnoki futamot nagy sikerrel megrendezhessék” - közölte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!