Néhány évvel ezelőttig a közép- és felsővezetők képzésében szinte kizárólag a tréning módszerét alkalmazták. Ma a vezetőfejlesztés általában összetettebb folyamatot takar és az így kialakított paletta egyre gyakoribb eleme a coaching is.
Ennek oka egyrészt egyfajta "ismerettelítődés": a vezetők legnagyobb része néhány éves gyakorlat után vélhetően megszerzett minden olyan ismeretet, ami tréningen megszerezhető. Ez azonban nem jelenti még egyértelműen azt, hogy minden, a vezetéshez szükséges készsége magas szintű.
A fejlesztés palettáján lévő egyéb módszerek különböző fókusszal és célkitűzéssel támogatják a vezetők további fejlődését. A coaching során a korábban megszerzett ismeretekre alapozva lehetőség nyílik a továbblépésre, vagyis arra, hogy a vezető személyre szabottan gondolja végig, mi áll egyéni dilemmái hátterében.
Ha tehát a coaching fókuszát vizsgáljuk, gyakran felvetődik a kérdés: mi a különbség a pszichoterápia és a coaching között? Ha a coach esetleg pszichológus vagy pszichiáter, akkor ez különösen hangsúlyos kérdéssé válhat azok számára, akikben e két fogalom nem válik szét kristálytisztán.
Gyakran ambivalens hozzáállás tapasztalható az ügyfél részéről is. Ez abból adódik, hogy egyrészt bízik is a pszichológus szakértelmében, empátiát remél tőle, ugyanakkor attól tart, olyan témákról kell majd beszélnie, amelyekről nem szeretne, és amit nem ő kontrollál.
A coaching folyamat elején a célok pontos kitűzésével érhető el, hogy az ügyfélnek ne kelljen arról beszélnie, amiről nem akar. Abban, hogy végeredményben mennyire nyílik meg, mit hoz magából felszínre, alapvető szerepe van a bizalmi légkör kialakulásának.
Gyógyítás helyett teljesítménynövelés
A pszichoterápia célja a kliens működészavarának, betegségének, esetleg kapcsolati zavarának vagy élethelyzeti problémájának megoldása. A terápiás helyzet az önismereti munka sajátos formája, amely felszínre hozza azokat a lelki jelenségeket, amelyek rendes körülmények között nem hozzáférhetők vagy legalábbis részletes vizsgálatuk és elemzésük nem lehetséges.
A pszichoterapeuta a kommunikáció megszokott társadalmi korlátain gyakran túllépve, a mindennapi érintkezésekben szokatlan őszinteségű és mélységű közléseket alkalmaz, illetve olyan feltárulkozásokat kívánhat meg, amelyek a köznapi életben meglehetősen ritkák.
Kapcsolati szinten tehát lényeges különbség a két módszer között, hogy míg a pszichoterápia inkább aszimmetrikus – legalábbis ha abból az általános képből indulunk ki, ami e módszerről az emberek fejében él, hiszen a terápián belül is vannak szimmetrikus módszerek- , addig a coaching mindenképpen szimmetrikus, egyenrangú kapcsolat. Ez gyakran a tegeződésben mint kommunikációs módban is megnyilvánul.
Az üzleti világban ez sokkal természetesebb és szabadabb kommunikációt biztosít, míg a pszichoterápiában a magázódás távolságtartást tesz lehetővé. Erre a kliensnek és a terapeutának éppen azért lehet szüksége, mert olyan mély, intim dolgokat érint a beszélgetés, amit gyakran baráttal sem szívesen osztunk meg.
A leglényegesebb különbség a két módszer között a fókuszban van: míg a terápia célja a gyógyulás, addig a coaching célja az egészséges ember teljesítménynövelése. A coachingban tehát azon készségek fejlesztése a cél, melyek a mindennapi munkában az eredményességhez nélkülözhetetlenek. Gondoljunk például a döntéshozatalra, prezentációra, problémamegoldásra, időgazdálkodásra vagy a delegálásra.
Az időtartamban szintén nagyok a különbségek. A vállalatoknál a hatékonyság mellett fontos szempont a gyorsaság és az időhatár, ami azt is jelenti, hogy a fejlesztésre meglehetősen limitált idő áll rendelkezésre. A pszichoterápiában viszont általában még az egy év is rövid időnek számyt.
A pszichológia eszköztárát használják
Ha a két módszer közti azonosságokat vizsgáljuk, a legszembetűnőbb hasonlóság a coaching és a pszichoterápia között a módszertanban látható. A coaching a pszichológia szinte teljes eszköztárát átvette és használja. A konfliktuskezelés vagy a hatékony, magabiztos önérvényesítés fokozására használt asszertivitást, tranzakcióanalízist először a gyógyításban kezdték alkalmazni. A kognitív és viselkedésterápiás módszerek is szinte teljes egészében megjelentek a coachingban. Gondoljunk a naplótechnikára, a stresszkezelésben alkalmazott öt oszlop módszerre, a téves automatikus gondolatok átstruktúrálására, a meggyőződések, hiedelmek azonosítására, vagy éppen a szerepjátékokra, melyekkel új viselkedéselemeket lehet beépíteni a coachee viselkedésrepertoárjába. Összességében tehát a hipnózist, az analitikus terápiás módszereket kivéve szinte minden terápiás módszert átemelték a coachingba a pszichológia területéről.
Hasonlóság fedezhető fel a két módszer között akkor is, ha a készségfejlesztés a cél: például konfliktuskezelés vagy asszertivitás fejlesztése esetén. Ebben az esetben tulajdonképpen nagyon vékony a határ a terápia és a coaching között: a meghatározó különbség itt abból adódik, mekkora a viselkedésdeficit, illetve milyen ok áll e deficit hátterében.
A coaching folyamatában felszínre kerülhetnek olyan készséghiányok is, melyek a coachee múltjából, netán gyerekkorából eredeztethetők. Ilyen esetben nagyon fontos, hogy a coach pontosan érzékelje a saját kompetenciája és a coaching határait. Előfordulhat ugyanis, hogy egy coaching folyamatnak részévé válik a múlt. Ebben az esetben a coach felelőssége, mennyire mélyen foglalkozik a múlt jelent érintő hatásaival.
A pszichoterápiának más a fókusza, így másfajta kommunikációt jelent, mint a coaching, és mélyebb szembesülést, nagyobb feltárulkozást igényel a klienstől. Ebből adódóan heves érzelmek kísérhetik a folyamatot. A coachingban mindez úgy kerülhető el, ha a coach ügyel a kitűzött célra, folyamatosan kontrollálja, hogy amit hall, ami a múltból felszínre kerül, miként kapcsolódik a közös munkához.
Egyébiránt a terapeutától és a coachtól elvárt készségeket vizsgálva is sok hasonlóság tapasztalható a két módszer között. Mindkét esetben fontos a jó önismeret, a stabilitás és a hitelesség. A coach-csal szemben támasztott követelmények rangsorában a következő fogalmakat láthatjuk még: empátia, kommunikációs készség, felelősségérzet, titoktartás, szakmai távolságtartás, emberi melegség.
Ezek az elvárások a terapeutával szemben is megfogalmazódnak, csupán a sorrendiségben van némi, de nem lényeges különbség. Mind a coach, mind pedig a pszichoterapeuta személyisége sokat segítő vagy éppen hátráltató tényező lehet a fejlesztés során.
Dr. Palotai Gabriella, pszichoterapeuta és coach, Classis Human Vezetési Tanácsadó Kft
Madai Krisztina, business coach, Business Coach Szakmai Közösség
