2p

Komárom-Esztergom és Békés vármegyében is kimutatták a vírust. A hatóság lépett. 

A Komárom-Esztergom vármegyei Mocsa településen található, mintegy 51 400 példányt számláló hízópulyka-telepen az állattartó megemelkedett elhullást észlelt. A Nébih laboratóriuma a madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból - közölte kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

 

Emellett Békés vármegye Zsadány településén is megjelent a vírus, egy körülbelül 7500 példányt számláló pecsenyelúd-állományban. A járvány újabb kitörése a korábban elrendelt, korlátozás alatt álló területeken kívül esik.

Az érintett állományok felszámolása jelenleg is zajlik. A gazdaságok körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás ugyancsak mindkét esetben folyamatban van. Ezek a kitörések is bizonyítják, hogy a madárinfluenza az ország bármely területén megjelenhet.

Két vármegyében is megjelent a madárinfluenza. Fotó: Nébih
Két vármegyében is megjelent a madárinfluenza. Fotó: Nébih

A Nébih összeállítása szerint kiemelt fontosságú a vadmadarak elleni védekezés, hiszen az új területeken leggyakrabban ezek adják tovább a vírust. Fontos tudni, hogy a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása minimalizálja a vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezés kockázatát. A fertőzés megelőzése érdekében lényeges továbbá, hogy a magas kockázatúként azonosított megyékben a kereskedelmi céllal tartott baromfikat zártan tartsák. Minden baromfitartó telep esetén fedetten kell tárolni a takarmányt és az alomanyagot, törekedni szükséges a személy- és járműforgalom minimális szintre csökkentésére, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!