Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket. Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a legrangosabb díjat, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést öt agrár szakembernek adományozza majd. A kitüntetettek:
1. Csonka Tibor, erdőmérnök, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. vezérigazgatója, aki az erdők közjóléti funkcióinak fejlesztése érdekében végzett közel három évtizedes munkája elismeréseként kapja a díjat.
2. Fehér István, erdőmérnök, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója az erdő- és vadgazdálkodási feladatok terén végzett példaértékű munkája elismeréseként részesül a kitüntetésben.
3. Imre János István, a Magyar Vadgazdálkodásért Alapítvány kuratóriumi tagja, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara Felügyelőbizottságának elnöke a magyar vadászhagyományok és vadászati értékek megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként kap kitüntetést.
4. Dr. Székely László, a Magyar Vadgazdálkodásért Alapítvány Kuratóriumának és a Borsodi Bányász Vadásztársaság elnöke, az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének tiszteletbeli elnöke, az Országos Magyar Vadászati Védegylet volt elnöke, a magyar vadászszervezetek nemzetközi kapcsolatainak megerősítése, valamint a magyar vadászhagyományok és vadászati értékek megőrzése és továbbadása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként kapja meg a díjat.
5. Dr. Unger András, tejipari szakmérnök, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. nyugalmazott igazgatója, a Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi docense, a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke a tejiparban végzett több évtizedes vezetői, tudományos kutatói és oktatói munkája, valamint a város épített, kulturális és természeti értékeinek megóvása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként részesül kitüntetésben.
Több más kitüntetést is átadnak még, a díjazottak teljes listája itt olvasható el.