Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Tisztelt Aranyélet!
Teljesen össze vagyunk zavarodva. Beteg lett az orvosunk és pár nap múlva a helyettese is az lett. Itt állunk az influenza közepén és 20 kilométert kell utazni, hogy elláthassanak minket. Mi még szerencsések vagyunk, mert egy nagyváros közelében lakunk és van autónk, de helyi ismerőseim közül többnek nincs. Ha sürgős és tudom, akkor elviszem őket, de ez akkor sem megoldás. Felháborító, ahogy így átszervezték ezt az egészet és a mentősökre tolták a felelősséget.
Csak kapkod itt mindenki, miközben eleve kevés az orvos és az ápoló. Nyilván, mert aki csak tehette már régen elment Ausztriába vagy Németországba. Jól tették, legalábbis a maguk szempontjából.
Olvastam ezen az oldalon is, és persze hallottam a hírekben is, hogy az orvosok jelentős része ellenáll és felmond, ha nem veszi őket komolyan a kormány. Ez érthető, de nekünk biztos nem lesz így jó. Majd Orbán Viktor fogja beadni az injekciót? Tudom, hogy mindenhez ért, talán ehhez is. De most komolyan: mi folyik itt, miért nem lehet egy olyan fontos kérdésben, mint az egészségügy normális döntéseket hozni.
A mi bőrünkre megy a játék, az Orbánéknak ott a Kútvölgyi, amit szépen felújítottak közpénzből. De mi lesz nekünk? Az nem elég, hogy tataroznak egy kórházat, esetleg műszereket is vesznek bele. Ember is kell, mármint szakember és azokat meg kell fizetni rendesen. Nem három év múlva, hanem most. Milyen érdekes: az orvosi fizetéseket megemelték, de minden más személyzet csak néz, hogy miért maradt ki ebből. Szintén itt láttam, hogy az orvosi kamara rezsitámogatást kért a háziorvosoknak és a fogorvosoknak, de ebből semmi nem lett eddig.
Én is nyugdíjas vagyok, mint sok ismerősöm, akikről beszéltem. Mi sajnos gyakrabban megyünk orvoshoz, mint a fiatalok. Illetve csak mennénk, ha lenne. A nagyvárosban lakó ismerőseim is megerősítették, hogy az ő háziorvosuk is elmúlt már 70, kész csoda, hogy még dolgozik és tudni való, hogy ügyeletet nem vállal, még ha kényszerítik akkor sem, inkább leteszi a köpenyt.
Ki fog minket gyógyítani, kedves kormány?
T. Péterné.”
