Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Jó napot kívánok!
Megosztok egy történetet, ami egyik ismerősömmel esett meg januárban az egyik négybetűs boltban. (nem írom ki, mert reklám lenne, de biztos hogy bármelyikre érvényes lenne). Szóval azt mesélte az ismerősöm, akiről azért elmondanám, hogy nincsenek kenyérgondjai, hogy feltűnt neki a tejtermékes pultnál valami. Hát az, hogy ugyanannyiért adták ugyan a keresett kefirt vagy joghurtot, de ha levette a polcról, rögtön érezte: ez bizony kevesebb.
Mondtam neki, hogy régi trükk ez, így akarja a bolt érvényesíteni az áremelést, vagyis ez egy bujtatott áremelés. Azt is mondta az ismerősöm, hogy az édességnél, meg a mosópornál is ezt tapasztalta és szörnyülködött. Azt kezdte mondogatni fennhangon, hogy biztos a kormány miatt csinálják ezt a boltok, mert az állandóan beleszól az üzletbe.
„Mikor járt utoljára közértben az Orbán? Tudja egyáltalán, hogy mi megy itt? Állandóan azzal henceg, hogy így letöri az inflációt meg úgy letöri. Egy fenét.” - hajtogatta, amikor találkoztunk.
Nem akartam előállni neki azzal, hogy ez az egész csak propaganda. Azt akarja az Orbán, hogy mást okoljunk, a „gonosz” boltokat, akik nyerészkednek a becsületes magyar embereken. Ez hazugság. Szerintem azt csinálják, amit szabad, vagyis azt, amit nem tiltanak. Ebben az esetben senki sem tiltja, hogy ugyanannyiért kevesebbet adjanak. Legalábbis én nem hallottam ilyen tiltásról.
Viszont azt is hallottam, hogy lesz majd valami tábla a boltokban, amin ki kell írniuk, hogy ennek vagy annak a terméknek megváltozott a kiszerelése vagy a mennyisége. Nem hiszem, hogy ettől majd nem megyünk be abba az üzletbe, a megszokott árukért ugyanúgy odanyúlunk majd, legfeljebb szívjuk a fogunkat. Ez van.
Írtam, hogy nem a szegények közé tartozik ez az ismerősöm. Nem régen megint találkoztunk, pont egy ilyen diszkontban. Mondta, hogy a nyugdíjából eddig futotta szalámira, jóféle sajtra és mindig tudott venni egy tábla csokit is magának és az unokájának is. Elmondta azt is, hogy ma már sokkal jobban megnézi, hogy miből mit vesz. Kell a gyógyszerére is a pénz, az meg legalább olyan drága lett, mint az élelmiszer.
Tisztelettel:
Egy nyugdíjas
(azért nem írom ide a nevem, nehogy felismerjék az ismerősömet, mármint a fia, aki ilyen oldalakat is olvas)”
