Aranyélet című rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg.
Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Tisztelt szerkesztőség!
Vasárnap esténként, még mielőtt másnap hajnalban elindulnék az üzemünkbe, általában elolvasom a híreket, köztük az Önök oldalát is megnézem. Szerintem nekünk, pékeknek se árt, ha tájékozódunk. Észrevettem, hogy így a hétvégén esténként leveleket is közölnek, egyik-másik elég részletes és volt már olyan téma, ami kifejezetten érdekelt, például nem régen a nyugdíjas néni levele, amiben a kazánra kidobott pénzről írt. Szóval úgy gondoltam, hogy egy ilyen kisebb cég, mint a miénk, szintén érdekes lehet, mármint az, hogy miként próbáljuk meg túlélni a ránk szabadított terheket.
Nekem ne mondja senki, hogy tudni kellett volna, hogy baj lesz, meg hogy ha többet fogyasztunk, akkor keressünk is többet. Micsoda hülyeség ez, még akkor is, ha jól emlékszem az Orbán Viktor mondta. A rezsink már tavaly elkezdett emelkedni, szó szerint és máshogy is. Akkor még sehol se volt a háború, meg a szankciók.
Nekünk nem csak a villanyra meg a gázra kellett többet fizetni, hanem például a lisztre meg az összes alapanyagra. Arról ne is beszéljünk, hogy a segédeim sem ingyen dolgoznak, kerek-perec megmondták, hogy vagy adok 30 százalékkal többet nekik, vagy itthagynak. Van egy cukrászdánk is, ott is három ember van bejelentve, nekik is emelnem kellett a nyáron.
Leginkább persze a gázzal van bajunk. Kis üzemünk ezzel működik, vannak árammal működő gépek is, de annak az emelése nem fog annyira fájni, mint a gázé. Próbálunk spórolni és most úgy látom, hogy a kis cukrászdánkat télen valószínűleg be fogom zárni és csak márciusban fogom kinyitni, addig meg kényszerszabin lesznek a dolgozók, ez van.
Mondta a bankom, hogy próbáljak fölvenni valami áthidaló hitelt, az segíthet. Annyiból tisztességesek voltak, hogy megmondták: hiába állapodunk meg most egy kamatszintben, az várhatóan emelkedni fog, mert a Matolcsy György MNB-je nem fog leállni, még egy darabig fölviszi a központi kamatot, így a bankoknak ennél csak drágábban éri meg hitelezni. Ezt megértettem, de nem akarok még jobban eladósodni, valahogy ki is kell termelni ezt a hitelt is, és ha nem jönnek hozzánk a vevők, akkor bajos lesz ez.
Egyébként meg az a helyzet, hogy egyes magasabb kategóriájú kenyerek már most is 1000 forintba vagy még kicsivel többe is kerülnek kilónként. Nem adhatom olcsóbban a fenti okok miatt. Egyelőre nem hiszem, hogy az infláció leállna, a beszállítóim is egyre csak drágábban hozzák az alapanyagot, úgyhogy októbertől kénytelen leszek újra árat emelni.
Néha kimegyek az üzemből az eladótérbe és látom, hogy a vevők elképednek, főleg az idősebbek, akik főleg a vizes zsemlét meg a fehér kenyeret veszik. Őket még soha nem láttam a sötétbarna vagy a rozsos, netán a kovászos kenyerek előtti pultnál. Szerintem már nem is fogom. És ez szerintem nem jól van így. Nekik is jár a magasabb minőség. Nem igaz?
Üdvözlettel
K.István kisvállalkozó
(direkt nem írtam ki a teljes nevem, saját megfontolásból...)"
