2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Fordulatos napon van túl a Wall Street, hiszen a nyitás után még úgy tűnt, folytatódhat az emelkedés. Napközben azonban komoly esés következett, ám a nap végére sikerült a veszteség egy részét ledolgozni.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 65,32 ponttal, 0,49 százalékos csökkenéssel 13199ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 5,79 ponttal, 0,41 százalékkal, 1413 pontra esett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 6,13 ponttal, 0,20 százalékkal 3113 pontra csökkent.

A keddi napon két fontos információ látott napvilágot, az egyik a gyáripari megrendelések alakulása, a másik a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve volt. A mai makroadat ugyan az egy hónappal korábbi visszaeséshez képest növekedést mutatott, ám várt 1,5 százalék helyett "csak" 1,3 százalékos emelkedést regisztráltak februárra. Az adat hatására néhány pontos mínusszal indított a Dow, ám az első óra végén úgy tűnt, szokás szerint megveszik az esést. Nem így történt és lassú csorgás indult, ami a Fed jegyzőkönyvének publikálását követően meredek zuhanásba váltott.

Az amerikai jegybank legutóbbi, március 13-ikai kamatdöntő ülésének kedden ismertetett jegyzőkönyve egyáltalán nem említi a sokak által remélt újabb könnyítési programot. A jegyzőkönyv szerint "néhány" kamatdöntő úgy vélte, hogy további lépésekkel kell növekedésre ösztönözni a gazdaságot, de csak ha romlanak a körülmények, vagy pedig túl hosszú ideig marad alacsony az infláció. Érdekesség, hogy egy bő hete Ben Bernanke sem említette a QE3-at, a piaci szereplők egy része azonban egy félmondatából arra következtettek, hogy hamarosan mégis beindulhat a program.

A keddi nap egyik nyertese az Apple volt, melynek árfolyama újabb történelmi csúcsot döntött meg, és immár 629 dollár. Az elmúlt időszakban rendkívül gyorsan emelkedő kurzus okán egyes elemzők szerint az IT cége előtt nincsenek akadályok, és szerintük az 1000 dolláros szint sem elképzelhetetlen.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!