2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A nap első felében állóvíz volt a tengerentúli piacokon, majd a kereskedés utolsó két órájában némi emelkedést mutattak napon belül. Így is vegyes lett ugyanakkor a zárás, a DJIA emelkedett, a másik két fontos index azonban csökkent.

A nap első felében állóvíz volt a tengerentúli piacokon, majd a kereskedés utolsó két órájában némi emelkedést mutattak napon belül. Így is vegyes lett ugyanakkor a zárás, a DJIA emelkedett, a másik két fontos index azonban csökkent.

A vergődő részvénypiacot New Yorkban kedd este némi fellendülésre ösztökélte Alan Greenspan ex-Fed-elnök, aki a médiának azt fejtegette, hogy az ingatlanüzlet az Egyesült Államokban épp fellendülésének startja előtt áll és a cégeknek általában nagyobb tőkeszerzésre lehet majd lehetőségük, mint eddig gondolták.

A kijelentés elsősorban a pénzügyi részvények iránti bizalmat erősítette, de az olajipariak is drágultak - élükön az Exxon papírral - az olajárak emelkedésére, fél éve nem tapasztalt magas szintjére. Mindennek is köszönhetően a tőzsde DJIA mutatója 0,6 százalékos emelkedéssel 8469,11 ponton tudott zárni. A technológiai piac apátiáját kedvező hír kevésbé mozgatta meg, a Nasdaq composite 0,8 százalékos veszteséggel 1715,92 ponton zárt. Az S&P 500-as 0,1 százalékkal csökkent, 908 ponton zárt.

A tőzsdén eleinte a csökkenés egyik okozói egyes banki részvények voltak, mert elemzői vélemény szerint az utóbbi időkben a drágulásuk folyamata után "éretté váltak" az árfolyamcsökkenésre. A DJIA indexének nagyobb esését élelmiszeripari és gyógyszeripari cégek, például a Pfizer részvényeinek erősödése gátolta. A kiskereskedelmi és a járműipari cégek részvényeinek ártendenciája zömmel lefelé mutatott, különösen a Fordé a cég új részvényeinek beárazása kapcsán.


Pozitív hatása volt ugyanakkor az amerikai jegybank elnöke, Ben Bernanke kijelentésének, aki szerint az amerikai gazdaság és a bankrendszer állapotára stabil.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!