2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szinte egész nap keddi értéke felett állt a BUX index, majd a zárásra a Mol és a Telekom vezetésével visszaestünk. A forintnak azonban jó napja volt a devizapiacon, hiszen sikerült 290 alatt stabilizálódnia az árfolyamnak.

19 724 ponton fejezte be a szerdai kereskedést a BUX index, ez 0,35 százalékkal volt magasabb a keddi értéknél. A forgalom kifejezetten alacsony volt, a 10 milliárd forintot sem érte el a nap végére.

A vezető részvények felemás teljesítménnyel zártak, főleg a Mol és a Telekom miatt csúszott vissza a végén a piac. Az olajcég papírjai a nap végén 20 195 forintba kerültek, ami 0,37 százalékkal volt alacsonyabb a keddi értéknél, míg a távközlési részvények 534 forintos árfolyama három forinttal volt alacsonyabb, mint egy napja. Eközben az OTP 4135 forinton zárta a napot, ez 1,1 százalékkal volt magasabb a keddi szintnél.

A gyógyszergyártók jó teljesítményt mutattak ma is, bár a Richter esetében meglepő, hogy a reggeli kedvező kutatási eredményre csak 1,01 százalékkal erősödtek a papírok, így 38 995 forintba kerültek a nap végén. A szektortárs Egis eközben 0,81 százalékos javulás után 17 500 forintot ért.

Jó napja volt a forintnak a bankközi devizapiacon, hiszen 290 alatt stabilizálódott az euró jegyzése. Délután 289,53 forintot kellett adni egy euróért, ami egy hajszállal alacsonyabb volt a keddi szintnél. A dollárral szemben 218,92-nél állt a hazai fizetőeszköz a nap második felében, míg a svájci frank 239,37 forintot ért.

A vezető nemzetközi piacokon is elromlott a hangulat a nap második felére: nem sokkal a zárás előtt a londoni tőzsde FTSE indexe már csak 0,04 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 0,37 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 már 0,07 százalékos lecsorgást mutatott. A Wall Streeten is rosszul indult a nap, az első pár óra után a Dow 0,31 százalékos mínuszban volt, a S&P pedig 0,21 százalékos lecsorgással nyitott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!