2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nagyjából délelőtt tízre letudta a mai mozgást a BUX index, onnan kezdve szinte egyhelyben oldalazott, végül majdnem egy százalékkal zárt keddi értéke alatt. A forint számára nem hozott komoly gyengülést az Európai Bizottság döntése, mely a kohéziós források részleges és ideiglenes befagyasztásával fenyeget 2013-tól.

19 055 ponton fejezte be a szerdai kereskedést a BUX index, ez 0,71 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi záróértéknél. A forgalom kimondottan alacsony volt, a 7 milliárd forintot is alig érte el a nap végére.

A vezető részvények többsége veszített értékéből, a nap vesztese az Egis lett az újabb megszorítások hírére. Az OTP 1,18 százalékkal lett olcsóbb, 3928 forintba került, míg a Mol 18 800 forintos árfolyama 1,1 százalékkal volt alacsonyabb a keddinél. A Magyar Telekom eközben hat forinttal drágult a holnap hajnalban megjelenő eredmények előtt, így 580 forintot kellett adni érte.

A gyógyszergyártók veszítettek értékükből miután a kormány tegnap egy újabb kiadáscsökkentő csomagról döntött, mely a gyógyszertámogatások további megvágását is tartalmazza. A Richter a szerdai kereskedést 38 000 forinton zárta, ami 0,45 százalékos lecsorgásnak felelt meg, míg a szektortárs Egis 2,48 százalékos visszaesés után 16 305 forintot ért.

Felemás napja volt a forintnak a bankközi devizapiacon, hiszen ismét 288 fölé gyengült az euróval szemben, azonban nem volt tapasztalható erős és tartós eladói nyomás annak ellenére sem, hogy az Európai Bizottság 495 millió eurónyi kohéziós forrás zárolását javasolja jövő januártól, mivel évek óta képtelenek vagyunk fenntartható pályára állítani a költségvetést. A részvénypiac zárása után 288,64-nél állt az euró jegyzése, ami 0,7 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A dollárral szemben eközben 217,72-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 239,12 forintot ért.

A vezető nemzetközi piacokon oldalazás volt tapasztalható, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index néhány pontos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 0,66 százalékkal állt keddi értéke alatt. Régiónkban a varsói WIG 20 1,21 százalékkal esett vissza a nap második felére. A Wall Streeten is rosszul indult a nap, az első pár óra után a Dow 0,12 százalékkal állt tegnapi értéke alatt, míg a S&P 0,17 százalékos lecsorgást mutatott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!