3p

Arányában túlságosan kicsi és túlkínálatos ahhoz a bérlakáspiac, hogy a bérleti díjakban érvényesíteni lehessen az inflációt - állítja Beák Attila, a Magyar Ingatlanszövetség elnökségi tagja, a Beák és Társa Ingatlaniroda tulajdonosa a szerdai Napi Gazdaságban.

Magyarországon nem lehet igazi bérlakáspiacról beszélni, ha a lakosság 95 százaléka saját tulajdonában lakik; a jellemző kivétel a diákok meg a külföldiek csoportja, rajtuk kívül legfeljebb egy alig érzékelhető nagyságú szegmens választja átmeneti élethelyzeteiben a lakásbérlést, így a normális piaci viszonyok, ezzel az inflációkövetés sem alakulhatott ki ezen a területen - hangsúlyozza a szakember. Még a főleg külföldiekre specializálódó luxuslakások, illetve -házak bérbeadói sem növelhetik a pénzromlással a bérleti díjakat - teszi hozzá Kala Imréné, a Kala és Társa társtulajdonosa, aki szerint az euróban meghatározott bérleti díjak zuhantak az elmúlt hónapokban, és a meglévő szerződéseket is újratárgyalják. Bár a szerződésekben szerepel az évenkénti emelés, az a bérbeadó, aki ehhez ragaszkodik, számíthat rá, hogy új lakó után kell néznie, a kínálat és az áresés ugyanis újrarajzolta a lehetőségeket.

A tavaly még négyezer euróért kivett házak tulajdonosai örülhetnek, ha ma 3 ezerért bérlőt találnak, a francia és az amerikai iskolák környékén levő, tavaly havi 4500 euróért kínált villákra sincs jelentkező 3500 euró fölött. Nincs ez másként a pesti, belvárosi lakásoknál sem: míg egy éve még havi 200 ezer forint körül kalkulálhatott a külföldi bérlői kör, ma ugyanazért a kategóriáért 150 ezer forintot fizet. Ráadásul a magasabb bérleti díjakat a jelenleginél lényegesen alacsonyabb euróárfolyamon állapították meg, így Kaláné szerint a luxuskategóriában a tarifa a korábbi mintegy 65 százalékára csökkent - bár forintban a gyengülés most kevésbé drasztikus -, nemhogy az inflációt követte volna.

Egészen más a helyzet az iroda- és az üzlethelyiség-szektorban, ahol sem a válság, sem a felfelé kúszó üresedési mutatók nem állítják meg az inflációkövetést. Az irodabérleti szerződésekben uniós vagy eurózónás inflációs rátával indexálják a bérleti díjakat - közölte lapunkkal Borbély Gábor, a CB Richard Ellis vezető elemzője -, ami alól alapesetben nem bújhatnak ki a bérlők. Egyedi elbírálás szerint egy-egy nagyon szorult helyzetű partnernél előfordulhat átmeneti könnyítés, de az euróinflációt jellemzően minden bérbeadó érvényesíti. Borbély szerint a befektetőknek éppen ez vonzó a magyar piacon, szemben a londonival, ahol évente, a trendeknek megfelelően újratárgyalják a kondíciókat.

Ugyanígy korrigálják a kereskedelmi üzlethelyiségek tarifáit, az euróban meghatározott bérleti díjak az Eurostat indexével változnak évente - mondja Pál Erika, a Jones Lang LaSalle vezető elemzője. Futamidő közben a bérlőnek nincs módja változtatni a feltételeken - tette hozzá -, csak nagyon kivételes és indokolt esetben, írja a Napi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!