9719 ponton fejezte be a hétfői kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez fél százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki záróértéknél. A hongkongi Hang Seng hasonló mértékben gyengült, a Shanghai Composite viszont 0,19 százalékot javítani tudott. Enyhe lecsorgás volt megfigyelhető a dél-koreai piacon, a Kospi 0,26 százalékkal zárt pénteki értéke alatt, miközben a tajvani tőzsde vezető indexe 0,16 százalékkal gyengült.
A befektetőket most legjobban az olajár töretlen emelkedése aggasztja, hiszen jelenleg is két és féléves csúcson van a nyersanyag jegyzése, és egyelőre nem is látszik, hogy kifulladna a drágulás. Ennek oka részben a Közel-Keleten zajló háború, illetve továbbra sem lehet tudni, hogy a felkelések nem terjednek-e át más országokra is a következő hónapokban.
Hétfő reggel a Brent típusú kőolaj hordónkénti jegyzése 126 dollár körül volt, míg a WTI 112,60 dollárba került a piacon a legközelebbi határidőre. A legtöbben attól tartanak, hogy a jelenlegi magas ár negatív hatással lesz majd a gazdasági növekedésre, illetve befolyásolja majd a kitermelést.
Azért a jelenlegi helyzetben is vannak olyan részvények, melyek profitálnak a magas olajárból: a legnagyobb ázsiai finomító, a Sinopec például 2,4 százalékkal erősödött hétfőn, míg a PetroChina 4 százalékkal ugrott feljebb. A vesztesek között többnyire légitársaságok voltak: a Korean Air Lines 3,7 százalékot bukott, a Quantas 2,7 százalékkal lett olcsóbb, a Cathay Pacific pedig 0,9 százalékkal esett pénteki árfolyama alá.
A légitársaságok mellett a japán autógyárak voltak a nap vesztesei, hiszen az egy hónappal ezelőtti földrengés és cunami után továbbra sem indult újra a termelés a gyárakban. Ráadásul az elemzők is pesszimisták a cégek kilátásaival kapcsolatban, most éppen a Citigroup jelentetett meg negatív elemzést. Nagyrészt ennek volt köszönhető a Toyota 2,5 százalékos bukása, a Nissan 2,2 százalékos visszaesése és a Honda 1,9 százalékos mínusza napközben.
mfor.hu