2p

Jelentős erősödéssel zártak hétfőn a vezető távol-keleti részvényindexek, vagyis még mindig tart a kirobbanó optimizmus a nemzetközi piacokon. A hangulatot elsősorban az amerikai gazdaságból érkező kedvező makroadatok és az európai válságkezelés látszólagos eredményei táplálják.

8726 ponton fejezte be a hét első napját a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez két százalékkal volt magasabb a múlt pénteki értéknél. A hongkongi Hang Seng eközben a nap második felére 1,84 százalékkal ugrott feljebb, míg a Shanghai Composite 0,79 százalékos pluszban állt. 2,01 százalékkal erősödött a dél-koreai Kospi index, míg a tajvani piacon 0,95 százalékos volt a javulás.

A hangulatot két tényező táplálta főleg: a pénteken megjelent adatok tanulsága szerint az amerikai munkaerőpiac mégsincs olyan rossz helyzetben, mint amire korábban számítottak a pesszimista szakemberek. Júliusban az amerikai gazdaságban 163 ezer új munkahely keletkezett, miközben az elemzők előzetesen 100 ezer friss állásra számítottak. Emellett az ISM nem-feldolgozóipar indexe kismértékben emelkedett az adatok tanulsága szerint, ez pedig szintén arra utalhat, hogy Európával ellentétben az amerikai gazdaság elkerülheti a recessziót. Emellett továbbra is az hajtja a befektetők vásárlókedvét, hogy a pletykák egyre erősebbek azzal kapcsolatban, hogy az EKB a jövő hónapban elkezdhet spanyol és olasz kötvényeket vásárolni.

Természetesen a fentiek miatt ma is elsősorban a jelentős európai kitettséggel rendelkező vállalatok voltak a nap nyertesei a tengerentúlon, Hongkongban például az Esprit Holdings divatcég papírjai 4,91 százalékkal erősödtek, míg az HSBC 4,05 százalékot tudott javítani. Kedvező második negyedéves számokat tett közzé múlt pénteken a Toyota, így a japán autógyár részvényei 2,28 százalékkal drágultak. Hasonló okok miatt 6,43 százalékos szárnyalást produkált az Isuzu, mely megduplázta negyedéves profitját. A többi japán autógyárnak is jó napja volt, hiszen a Mazda 5,62 százalékkal ért többet, mint pénteken, míg a Subaru gyártója, a Fuji Heavy Industries 5,24 százalékkal lódult meg.

Hongkongban az energiacégeknek is jó napjuk volt: a Cnooc 2,74 százalékkal tudott feljebb kapaszkodni, míg a China Petroleum & Chemical Corp. 3,86 százalékkal emelkedett. A japán Inpexnek is jó napja volt, 4,21 százalékkal drágult.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!