4p

Május 18-án megtörtént az év legjobban várt részvénybevezetése, azonban a közösségi oldal csalódást okozott, részben emiatt, részben pedig a láz elmúltával az utóbbi hetekben ritkult a nemzetközi sajtóban a Facebookkal kapcsolatos hírfolyam. 40 nappal a bevezetés után az elemzők egy része továbbra is optimista a részvénnyel szemben, mások viszont további kockázatokat látnak.

Eltelt az első 40 nap a Facebook tőzsde bevezetése óta, a Marketwatch most azt vizsgálta meg, hogy értékelik az elemzők a papír jövőjét. A részvény a szerdai nyitás után nem sokkal 33 dollár körül állt, ami 3 százalékkal maradt el az egy nappal korábbi záróárfolyamtól. A bevezetés 38 dolláron történt, a befektető láz hatására jóval 40 dollár fölé is felment az árfolyam, utána viszont az első hetekben egészen a 26 dolláros mélypontig esett vissza, majd onnan kezdett megint felfelé kapaszkodni.

A Citigroup két elemzője, Mark Mahaney és Neil Doshi 35 dolláros célárfolyamot határoztak meg a Facebook-részvényekre, vagyis minimális emelkedést tartanak elképzelhetőnek a jelenlegi szinthez képest. A két szakember hosszútávú potenciált lát a papírokban középtávú kockázatokkal - írták szerdán megjelent elemzésükben. A pozitívumok között emelték ki a Facebook megtámadhatatlan pozícióját a legnagyobb közösségi oldalként. Az oldalnak 900 millió felhasználója van világszerte azon a globális hirdetési piacon, mely a becslések szerint 130 milliárd dollárt ér el 2015-re.

A Citi elemzői szerint a legnagyobb kockázat abban rejlik, hogy két osztályba sorolták a részvényeket, emellett kiemelték, hogy a legnagyobb internetes piacon, Kínában továbbra sem tudta elérni az amerikai cég, hogy engedélyezzék az oldal használatát. Mahaney és Doshi szerint egyelőre a társaság menedzsmentje sem bizonyította be rátermettségét. A 35 dolláros célárfolyammal a Citi a 2014-re jósolt jövedelmezőség negyvenszeresére értékeli a Facebookot, szerintük ez az értékelés alátámasztható a vállalat növekedési potenciáljával.

A Bank of America Merrill Lynch szakembere Justin Post szintén optimistán tekint a közösségi oldal hosszútávú kilátásaira, ő 38 dolláros célárfolyamot határozott meg, vagyis véleménye szerint a papírok visszakapaszkodhatnak a bevezetés szintjére. Post szerint komoly növekedési lehetőség van a Facebook előtt, hiszen jelenleg mindössze évi 5 dollárnyi bevételt generál a cégnek egy felhasználó, ez kevesebb mint hatoda a rivális Google adatának. A BofA szakembere szerint az új hirdetési eszközök az év második felében megdobhatják a Facebook bevételét, azonban addig érdemes óvatosan viszonyulni a vállalathoz, amíg nem tud meggyőző modellel előállni a mobilhirdetések terén is.

Anthony DiClemente, a Barclays elemzője 35 dolláros célárfolyamot adott meg a cég részvényeire, szerinte a legnagyobb pozitívum, hogy tapasztalataik szerint a cégvilág a jövőben is komoly összeget költ majd közösségi médián való hirdetésre és jelenlétre. DiClemente szerint az oldal nagy előnye, hogy rengeteg felhasználóhoz tud nagyon pontosan targetált reklámokat eljuttatni.

A Morgan Stanley szerint a Facebooknak ma egyedülálló lehetősége van, hogy felhasználóbázisával pénzt csináljon a mobil internetezés világából, ami a jövő legfontosabb trendje lehet. A szakemberek felülsúlyozásra és vételre javasolják a papírt 38 dolláros célárfolyam mellett. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy a Facebook-kibocsátás egyik legnagyobb bonyolítója a Morgan Stanley volt.

A legoptimistábbak a Goldman Sachs elemzői, akik 42 dolláros célárfolyamot határoztak meg, mivel szerintük a vállalat lesz "a Web új korszakának" egyik nyertese. Szerintük a korábbinál sokkal jobban célzott reklámokat hoz majd a jövő az interneten, ezen a téren pedig a közösségi oldal mindenkinél jobb helyzetben van. A Goldman szerint az a félelem, hogy a felhasználók megunják az oldalt, túl van értékelve. A szakemberek kiemelték, hogy a Facebook csak most kezdte kidolgozni mobilos hirdetési megoldását, ami a hírek szerint prémium áron nyújt majd szolgáltatást a cégeknek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!