2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Többnyire gyengüléssel zártak a vezető ázsiai részvényindexek hétfőn, bár Tokióban és Hongkongban is voltak kivételek a részvények között. Ugyanakkor a hangulatot alapvetően a magas olajár határozta meg, a befektetők attól tartanak, hogy a nyersanyag újabb szárnyalása lassíthatja a gazdasági növekedést.

9633 ponton fejezte be a hét első napját a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,14 százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki értékénél. A hongkongi Hang Seng eközben 1,12 százalékot bukott, a Shanghai Composite azonban 0,3 százalékos pluszban volt a nap második felében. Szöulban a Kospi index 1,42 százalékkal gyengült a kereskedés végére.

Szakemberek szerint a piac elsősorban az olaj árának töretlen emelkedése miatt aggódik, hiszen a legfontosabb nyersanyag szárnyalása jelentősen lassíthatja a gazdasági növekedést. Hétfő reggel a Brent hordónkénti ára 124 dollár felett volt, míg a WTI jegyzése Ázsiában átlépte a 109 dollárt.

Tokióban az exportra termelő vállalatok így is jobban szerepeltek az átlagnál a jen további gyengülésének köszönhetően. A Sony részvényei például 1,15 százalékkal értek többet, mint pénteken, a Sharp 3,18 százalékkal ugrott meg, míg a Toshiba 0,87 százalékos emelkedéssel zárta a napot. Az autógyártók közül a Mazda 1,45 százalékkal tudott drágulni, a Honda 1,62 százalékot javított, míg a Subaru gyártója, a Fuji Heavy Industries 1,28 százalékkal zárt magasabban, mint a hétvége előtt. A hongkongi piacon a BYD Co. 1,82 százalékkal erősödött, a Geely Automobile Holdings 3,45 százalékot javított, míg a FAW Car 1,95 százalékkal ért többet, mint a pénteki záráskor. Dél-Koreában messze nem szerepeltek ilyen jól az exportcégek, hiszen az LG papírjai 2,5 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a Hyundai 3,9 százalékos zuhanással zárta a napot.

Az emelkedő nyersanyagárak az energiaszektornak és a nyersanyagcégeknek kedveztek a tőzsdén is: Tokióban a Sumitomo Metal Industries 0,59 százalékkal kapaszkodott feljebb, míg az ausztrál piacon a Onesteel 7,32 százalékos szárnyalást mutatott. Az Aluminium Corp. of China 0,33 százalékkal araszolt feljebb Hongkongban, viszont a Cnooc olajcég részvényei 0,35 százalékot veszítettek értékükből.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!