3p

A hétfői mínusz után kedden is veszített értékéből a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely több mint 2 százalékkal zárt előző napi értéke alatt. A vezető részvények közül csak a két gyógyszerpapír tartotta magát, a többiek a negatív oldalra csúsztak át.

Nagyon hullámzó napja volt a BUX indexnek kedden, a jelentős kilengések után a nap végén több mint 2 százalékos mínuszban állapodott meg a mutató. A vezető részvények többnyire veszítettek értékükből, csak a gyógyszeripar képviselői tudtak drágulni. A forint a rossz kezdés után napközben 300 alatt oldalazott az euróval szemben.

12 059 pontig esett a BUX index értéke a hét második kereskedési napján, ez 2,14 százalékos mínuszt jelentett. A forgalom viszonylag magas volt, több mint 22 milliárd forint értékben kereskedtek a részvényekkel.

A vezető papírok többnyire visszaestek, a nap legnagyobb vesztese a Mol lett. Az olajcég részvényeiért délután 10 180 forintot adtak a befektetők, ez 5,26 százalékos esést jelentett. Az OTP 2,44 százalékos gyengülés után 2363 forinton fejezte be a napot, míg a Magyar Telekom az osztalékrally ellenére sem tudott pluszban maradni, az 585 forintos árfolyam 1,52 százalékkal maradt el a hétfőitől.

A piac egészéhez képest kifejezetten jól teljesítettek a gyógyszeripari részvények, melyek még ezen a nehéz napon is erősödni tudtak. Az Egis 11 700 forintig kapaszkodott fel, ami 0,86 százalékos javulást jelentett, míg a Richter 0,74 százalékos drágulása 28 000 forintos záróárfolyamot eredményezett.

Rosszul indult a nap a forint számára a bankközi devizapiacon, 301 felett nyitott a magyar deviza az euróval szemben, délelőttre azonban kicsit visszakapaszkodott, így a nap második felében 300 alatt kicsivel stabilizálódott az árfolyam. A részvénypiac zárása után 298,88 forintot kellett adni egy euróért, míg a dollár szintje 230,90 forint volt, a svájci frank pedig 198,09-nél állt.

A nemzetközi piacok is rosszul teljesítettek, szinte sehol sem volt megfigyelhető emelkedés. Nyugat-Európában a londoni FTSE a nap második felében 1,9 százalékkal állt hétfői értéke alatt, míg a frankfurti DAX 1,61 százalékot veszített. Régiónkban a varsói tőzsde WIG 20 indexe minimális, 0,22 százalékos pluszban volt, Prágában viszont a PX 50 1,97 százalékkal volt hétfői záróértéke alatt.

A tengerentúlon is rosszul indult a nap, jórészt a pénzügyi szektorban hétfőn ismét felerősödő félelmek tartják távol a befektetőket. A Dow a nyitás után pár órával 0,56 százalékkal állt előző napi értéke alatt, míg a S&P 0,47 százalékot veszített a kereskedés elején.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!