4p

Hétfő délután még csak megközelítette, kora estére azonban meg is döntötte korábbi negatív rekordját a forint az euró ellenében. Vagyis a hitelminősítők hétvégi kommentárjai nem múltak el nyomtalanul. Mfor.hu-háttér.

UPDATE 18:58

Estére meglett az új csúcs: még sosem került 317,62 forintba egy euró, most ezt is megértük. 

Csak egy hajszál hiányzott az új csúcshoz

Hétfő délután 315,39 forintot kellett fizetni egy euróért a bankközi devizapiacon, ez másfél százalékkal volt magasabb a pénteki árfolyamnál. A dollárral szemben 231,39-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 255,40-nél állt, ami szintén bő másfél százalékos emelkedésnek felelt meg péntekhez képest. Nem sokkal korábban 316 felett is járt az euró jegyzése a piacon, ami csak egy hajszállal volt alacsonyabb a 2009 márciusában tapasztalt 317,20 körüli történelmi csúcsnál. A piacot elnézve könnyen lehet, hogy a héten valamelyik nap ennek is nekifutnak az eladók.

Az intenzív forintgyengülésnek több oka van: egyrészt az olasz megszorító csomag hétvégi megszavazása ellenére a nemzetközi hangulat pesszimista, pedig a hírek szerint akár már hétfőn felállhat az új olasz kormány Mario Monti vezetésével. Emellett hazánkkal kapcsolatban is negatív a befektetők hangulata azok után, hogy a hétvégén két nagy hitelminősítő is megnyilatkozott velünk kapcsolatban.

Péntek este a Fitch Ratings változtatta stabilról negatívra a magyar adósbesorolás kilátását, ami a legtöbb esetben egy esetleges leminősítés előszele szokott lenni, majd szombaton a Standard & Poor's szakemberei a már meglévő negatív kilátást vették negatív figyelőlistára. Utóbbi cég esetében a piac gyakorlatilag már beárazta Magyarország bóvli kategóriába sorolását, a szakértők szerint innen már nincs visszaút.

A kötvénypiacon is kudarcot kudarcra halmozunk

Az elmúlt hetekben a kötvénypiacon sincs sok szerencséje hazánknak, hiszen rendre a kitűzött mennyiség alatt sikerül értékesíteni papírokat. Ráadásul ma már másodszor fordult elő az a csúfság, hogy egyáltalán nem fogadott el ajánlatot az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Október 27-én a 12 hónapos diszkont kincstárjegyek aukciója volt totális csőd, míg most a hathetes kincstárjegyekből nem vittek el semmit.

A sikertelen aukció mellett további aggasztó hír, hogy a másodpiacon is jelentősen emelkedtek a hozamok, már az összes éven túli magyar papír 6 százalék felett jár. A háromhónapos diszkont kincstárjegyek hozama hétfőn 6,47 százalékra emelkedett, ami 4 bázisponttal volt magasabb a péntekinél, míg a 12 hónaposok 6,89 százalékos hozama 9 bázispontos emelkedést mutatott.

A hosszabb futamidők közül a 3 éves kötvények 46 bázispontos ugrással 8,35 százalékon forogtak, az 5 évesek 44 bázispontos emelkedéssel 8,61 százalékon álltak, míg a 10 éves magyar kötvények másodpiaci hozama 8,64 százalék volt, ami 31 bázisponttal haladta meg a péntekit.

A tőzsdének is odacsaptak

A részvénypiacoknak is rossz napjuk volt, de a BUX index még így is alulteljesített. A pesti börze vezető indexe 16 452 ponton, 2,8 százalékkal pénteki értéke alatt zárta a hét első napját. A forgalom átlagos volt, a nap végére kicsivel több mint 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények kivétel nélkül olcsóbbak lettek, az OTP hasalt el leginkább. A bankpapírok 2835 forintig estek vissza a nap végére, ez 7,8 százalékkal maradt el a pénteki árfolyamuktól. Eközben a Mol 0,88 százalékos gyengülés után 16 850 forintot ért, míg a Magyar Telekom 501 forintos jegyzése 3,09 százalékkal maradt el a hétvége előtti szinttől. A gyógyszergyártók közül a Richter 0,03 százalékkal ért kevesebbet, 36 290 forintba került, míg az Egis 18 400 forintos jegyzése 1,23 százalékkal volt alacsonyabb a péntekinél.

A nemzetközi részvénypiacokon is negatív volt a hangulat, de jóval kisebb eséssel megúszták, mint mi. Nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 0,69 százalékkal állt pénteki értéke alatt, míg a frankfurti DAX 1,38 százalékos mínuszban volt. A tengerentúlon is pesszimizmussal indult a hét, az első pár óra után a Dow 0,48 százalékos gyengülést mutatott, míg a S&P 0,8 százalékos mínuszban volt.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!