2p

Mérsékelt emelkedéssel zárt a vezető ázsiai részvényindexek többsége miután az elmúlt napok pánikszerű eladásait követően egyre több megnyugtató hír érkezik Európából. Olaszországban már Berlusconi utódát keresik, míg a görögök éppen csütörtökön állapodtak meg az új kormány összetételéről.

8514 ponton fejezte be a hetet a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,16 százalékkal volt magasabb a csütörtöki záróértéknél. A hongkongi Hang Seng a kereskedés második felében 0,88 százalékkal állt tegnapi értéke felett, a Shanghai Composite viszont 0,07 százalékos lecsorgást mutatott. A nap nyertese a dél-koreai Kospi volt, mely 2,77 százalékkal ugrott feljebb, a tajvani tőzsde vezető indexe pedig 0,8 százalékos pluszban volt.

Az ázsiai piacok megnyugvása elsősorban annak köszönhető, hogy Európából megnyugtató hírek érkeznek, éppen ezért elsősorban az exportra termelő vállalatok részvényei teljesítettek jól, melyek a legjobban függnek a külföldi piacoktól. A befektetőket elsősorban az nyugtatta meg, hogy Silvio Berlusconi lemondása után Olaszországban már keresik a lehetséges új kormányfőt, csütörtöki hírek szerint Mario Monti lehet az egyik esélyes jelölt. Eközben Görögországban a korábban kormányzó szocialistáknak sikerült megállapodniuk az ellenzékkel az új kormány összetételéről, mely a hírek szerint pénteken le is teheti hivatali esküjét.

Ugyanakkor a kedvező hírek mellett az ázsiai szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a tőzsdék pénteki teljesítményéből hiba lenne kiindulni, mivel a forgalom kifejezetten alacsony volt a piacokon, a jelek szerint sok befektető még mindig kivár a vételekkel.

Tokióban a Sony papírjai 2,42 százalékkal erősödtek a kereskedés végére, míg a Pioneer 5,5 százalékkal drágult csütörtökhöz képest, a Sharp-részvények pedig 1,86 százalékot javítottak. Szöulban az LG árfolyama 6,3 százalékkal ugrott meg, a KIA 3,8 százalékkal tudott drágulni, míg a Samsung 4,6 százalékos emelkedéssel zárt. Hongkongban az Esprit kiskereskedelmi lánc 5,68 százalékos pluszban tudott zárni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!