3p

Továbbra is jelentősek az országon belüli különbségek a lakásárakban, ez mutatja az is, hogy a legdrágább utcában kínált lakás egyetlen négyzetméteréből 247 négyzetmétert lehetne venni a legolcsóbb utcában - áll az ingatlan.com összeállításában, amelyből kiderül, hogy a kínálati piac négyzetméterárai alapján november elején melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább utcák az országban.

Méregdrága V. kerület

A legmagasabb ár a főváros II. kerületében, a Bogár utcában található lakóingatlanokhoz köthető, amelyek négyzetméterét átlagosan 1,486 millió forintért kínálják eladásra. A második helyen a főváros V. kerületében lévő Sas utca áll, ahol négyzetméterenként 1,485 millió forintért várnak vevőre a lakások. A harmadik helyet a szintén V. kerületi, Akadémia utca szerezte meg, amelynek négyzetméterenkénti ára 1,435 millió forint. A II. kerületi Bem rakpart a negyedik 1,4 milliós négyzetméterárral, az ötödik pedig egy ugyancsak Budapest belvárosában lévő Erzsébet tér, ahol 1,379 millió forint a négyzetméterár.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy jellemzően az V. kerület utcái a legdrágábbak. Ezt mutatják az adásvételekről szóló hivatalos statisztikák is: a KSH novemberben publikált utcaszintre lebontott adatai szerint 2016-ban például a legdrágább utca az V. kerületi Vígadó tér volt, ahol átlagosan 1,9 millió forintos négyzetméteráron keltek el a lakások. Szintén az V. kerületben, a Kossuth téren egy lakásért átlagosan 1,15 millió forintos négyzetméterárat fizetett az új tulajdonos. Balogh László elmondta, hogy azt is látni kell, hogy bár az V. kerület valóban az egyik legdrágább kerület, az adásvételek száma az átlagos budapesti kerületekhez képest alacsony, mivel itt a kínálat is szűkebb.

Legolcsóbb helyek

Az ingatlan.com összeállítása szerint az országban a legalacsonyabb négyzetméterár nagykörősi Ady Endre utcában volt megfigyelhető, itt november elején 6 ezer forintot kértek egy négyzetméterért. A második legolcsóbb közterület a Mucsiban található Petőfi utca 7 ezer forintos kínálati négyzetméterárral. Ennél alig valamivel többet, négyzetméterenként 8 ezer forintot kérnek átlagosan a tulajdonosok a kisvárdai Diófás utcában. A negyedik legalacsonyabb - 11 ezer forintos - négyzetméterár a zalaszentmihályi Deák Ferenc utcához kapcsolódik, az ötödik helyen pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszab Fő utcája áll, 14 ezer forintos négyzetméterárral.

A szakember szerint a kínálati négyzetméterárak közötti jelentős, 247-szeres különbség azzal is magyarázható, hogy vannak olyan utcák, ahol az ingatlanok a nagyon alacsony kínálati árak ellenére sem találnak vevőre. Hozzáfűzte: "A tényleges tavalyi adásvételek alapján kisebb volt az árolló, de ez is 90-szeres különbséget jelent. A legolcsóbb utca négyzetmétára ugyanis 20-22 ezer forint volt, a legdrágábbé pedig 1,853 millió forintot tett ki."

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!