2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kismértékű pluszban zárt kedden a BUX index, mely bő fél százalékot tudott javítani. A nap második felében a hangulat romlásával nálunk is csökkent az emelkedés mértéke, de a Mol és az OTP emelkedése még így is megmentett minket a mínusztól.

16 672 ponton zárta a keddi kereskedést a BUX index, ez 1,11 százalékkal volt magasabb a hétfői záróértéknél. A forgalom elmaradt az átlagostól, kevesebb mint 10 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás teljesítménnyel abszolválták a mai napot, főleg az OTP és a Mol drágulása húzta a piacot. A bankpapírok a kereskedés végén 3238 forintba kerültek, ami 2,15 százalékkal volt magasabb a hétfői árfolyamnál, míg a Mol 1,2 százalékos javulást követően 16 000 forintot ért. A Magyar Telekom eközben 505 forintig esett vissza, ami
három forintos lecsorgásnak felelt meg.

Felemás teljesítménnyel zártak a gyógyszergyártók a piacon, hiszen a hajnalban a harmadik negyedéves számait közlő Richtert csak a zárásban húzták 0,71 százalékos pluszba 35 250 forintba került, viszont a szektortárs Egis 17 940 forintig kapaszkodott fel, ami 3,34 százalékkal volt magasabb a tegnapi szintnél.

A forint egyelőre nem talált egyértelmű irányt, napközben végig 307 körül ingadozott, rövid ideig 308 felett is járt. Délután az olasz szavazást követően ismét gyengülésnek indultunk. Az euróért 307,67 forintot kellett fizetni, ami 0,3 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A dollárral szemben 223,02-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 248,78-as árfolyama bő fél százalékos forintgyengülést jelentett.

A vezető nemzetközi piacok is délután bicsaklottak meg miután Berlusconi kormánya elveszítette többségét a parlamentben. Nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 1,31 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX már csak 1,12 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 0,69 százalékkal kapaszkodott feljebb. A Wall Streeten jól indult a nap, azonban hamar elillant a kezdeti plusz, az első pár óra után a Dow már 0,52 százalékkal tegnapi értéke alatt állt, a S&P pedig 0,46 százalékos mínuszban volt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!