3p

Orbán Viktor 15 órakor sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a magyar állam visszavásárolta a Mol 21,1 százalékát az oroszoktól.

Update 1

Orbán Viktor szerint  több volt, mint tárgyalás, kemény küzdelem volt. A kivásárlás célja a magyar gazdaság energiafüggőségének csökkentése.

Orbán Viktor után Szíjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt közölte, hogy a devizahitelesek megmentését célzó megállapodást nem ma, hanem csütörökön jelentik be.

13:34

Néhány perccel ezelőtt felfüggesztették a Mol-részvények kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén 4,06 százalékos pluszban 23 310 forinton. A hivatalos indoklás egyelőre nem ismert, azonban az mfor.hu piaci forrásból úgy értesült, hogy délután bejelenthetik, hogy a magyar állam megvette az orosz Surgutneftegaz 21,1 százalékos tulajdonrészét az MNB-tartalék terhére. 

Sajtóhírek szerint délután három órakor megszólal Orbán Viktor miniszterelnök, forrásunk szerint akkor jelenthetik be a megállapodást az oroszokkal.

Orbán után 16 órakor Fellegi Tamás tart sajtótájékoztatót. Tavaly nyár óta Fellegi Tamás a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos, aki már többször tárgyalt az oroszokkal a Mol-csomagról. Fellegi legutóbb március közepén azt mondta, hogy az orosz konszern saját kockázatára vásárolta meg a pakettet az ÖMV-től úgy, hogy nem felel meg a rá vonatkozó jogszabályoknak. Hozzátette: "az ügyben a két vállalatnak kell megegyeznie".

A Mol a mai napon 4 százalékkal emelkedett. Talán nem véletlenül?

A Mol részvényeknek az orosz féltől való megvásárlása régóta terítéken volt, ám a felek eddig nem egyeztek meg. Utoljára tavaly ősszel volt heves piaci reakció, amikor egyszer már elterjedt, hogy megegyezett a magyar és az orosz fél. Az akkori hírek szerint Magyarország és Oroszország az év végéig akart megállapodni egy sor energetikai kérdésben, beleértve a Szurgutnak a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését. "A Szurgut részesedésére vonatkozó részletes megállapodást a két ország közötti megegyezést követően fogják kidolgozni" - mondta el Fellegi Tamás gazdasági miniszter október végén egy interjúban.

Az orosz Surgutneftegaz 2009 márciusában 1,4 milliárd euróért vette meg az osztrák OMV-től a Mol 21,2 százalékát, a magyar olajcég azonban kezdettől fogva ellenségesen viszonyult az új tulajdonoshoz. Így a Surgut képviselői nem is szavazhattak a magyar olajcég közgyűlésein, mivel a cég nem volt hajlandó felfedni tulajdonosi hátterét. Ezt követően az elmúlt hónapokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy az állam megvenné az oroszok tulajdonrészét.

Amikor tavaly tavasszal a Surgutneftegaz bevásárolta magát a Molba, arról lehetett hallani, hogy akár Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök személyesen is érintett lehet a cégben. Egy orosz elemző szerint a kormányfő ugyanis a Surgut 37 százalékos tulajdonosa, sokan ennek tudják be azt is, hogy a cég ennyire titkolni akarja tulajdonosi szerkezetét. Putyin szóvivője korábban cáfolta a sajtóértesüléseket, de hivatalosan továbbra sem tudni, kik állnak a negyedik legnagyobb orosz olajcég mögött. 

A jegybank nemzetközi tartalékai a legfrissebb adatok szerint április végén 36,1 milliárd eurót tettek ki. A Surgut 2009-ben 1,4 milliárd euróért vette meg a részvénypakettet az osztrák OMV-től, tavaly szeptemberben már felröppent egy pletyka, mely szerint a magyar állam darabonként 27 000 forintot fizetne az oroszoknak a papírokért. Ez jelenleg közel 2 milliárd eurós vételárat jelentene a teljes részvénycsomag esetében, azaz a Surgut két év alatt keresne 600 milliót az üzlettel. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!