2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hiába sikerült megállapodniuk az EU politikusainak hétfőn az újabb görög mentőcsomag folyósításáról, a világ tőzsdéi lecsorgással fogadták a régóta várt hírt. A BUX index is bő fél százalékkal esett vissza elsősorban a Mol másfél százalék feletti esésének.

19 192 ponton fejezte be a keddi kereskedést a BUX index, ez 0,84 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értékénél. A forgalom kicsivel alacsonyabb volt az átlagosnál, a nap végére alig 12 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többnyire veszítettek értékükből, csak a Richter tudott szembe menni a negatív hangulattal. A nap vesztese a Mol lett, mely 1,66 százalékkal lett olcsóbb, 19 010 forinton zárt. Az OTP eközben 3975 forintig esett vissza, ami 0,72 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői árfolyamnál, míg a Magyar Telekom 574  forintos szintje hat forinttal volt alacsonyabb, mint tegnap.

Jó napjuk volt a gyógyszergyártóknak a piacon, hiszen a Richter 0,45 százalékos felfelé araszolást követően 38 170 forinton zárt, míg a szektortárs Egis 0,36 százalékkal ért többet, mint tegnap, így már 16 720 forintot kellett adni érte.

Felemás napja volt a forintnak a bankközi devizapiacon, hiszen reggel 287 alá erősödött a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, majd napközben 288-ig pattant vissza az árfolyam. Délután aztán megint a vevők kerültek túlsúlyba, a részvénypiac zárása után 287,12-nél állt a jegyzés, ami egy hajszállal alacsonyabb volt, mint hétfőn. A dollárral szemben 216,44-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank délután 237,71 forintot ért.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is enyhe pesszimizmus jellemezte a keddi kereskedést, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,12 százalékos lecsorgást mutatott, míg a frankfurti DAX 0,48 százalékkal állt hétfői záróértéke alatt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,23 százalékos erősödésben volt a nap második felében. A Wall Streeten jól indult a nap, az első pár óra után a Dow 0,37 százalékos emelkedést mutatott, míg a S&P 0,39 százalékkal állt tegnapi értéke felett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!