2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Mínuszban zárta a csütörtöki kereskedést a BUX index, mivel Görögországban továbbra is bizonytalan a helyzet, a befektetők sem tudják, mire számítsanak. Mindezek ellenére a forint jól tartotta magát, 305 alá csökkent az euró jegyzése.

16 700 ponton fejezte be a csütörtöki napot a BUX index, ez 0,98 százalékkal volt alacsonyabb a szerdai záróértéknél. A forgalom átlagos volt, a nap végére majdnem 20 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás teljesítménnyel zártak, a nap vesztese az OTP lett 2 százalék feletti bukásával. A bankpapírok 3250 forinton fejezték be a napot, ez 2,11 százalékkal volt alacsonyabb a szerdai árfolyamnál. Eközben a Mol 1,53 százalékot veszített, 15 810 forinton zárt, míg a Magyar Telekom 519 forintos szintje 2,37 százalékkal volt magasabb a tegnapinál.

Gyengültek a gyógyszergyártók a piacon: a Richter 35 300 forintos szintje 1,11 százalékos lecsorgásnak felelt meg, míg az Egis 1,03 százalékos visszaesést követően 17 800 forinton zárt.

A forint jól teljesített a bizonytalan piaci hangulatban is, délutánra 305 alá csökkent az euró ára, ami majdnem fél százalékkal alacsonyabb volt a szerdainál. A dollárral szemben 221,71-ig jött vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 251 körüli jegyzése szintén fél százalék körüli forinterősödésnek felelt meg.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon optimista volt a hangulat: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 1,13 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 2,62 százalékkal állt tegnapi záróértéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 1,77 százalékkal erősödött. A Wall Streeten is jól indult a kereskedés, az első pár óra után a Dow 1,12 százalékkal, míg a S&P 1,06 százalékkal állt magasabban, mint a tegnapi záráskor.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!