2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

További gyengüléssel zárt szerdán a BUX index, mely elsősorban az OTP és a Mol visszaesésének köszönhette, hogy nem tudott elkezdeni kimászni a gödörből. A forgalom továbbra is kimondottan alacsony, már egy-egy 10 milliárd forint feletti nap is csodaszámba megy.

17 874 ponton fejezte be a szerdai napot a BUX index, ez 0,89 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értékénél. A forgalom ma is kifejezetten alacsony volt, a nap végére is csak szűken haladta meg a 10 milliárd forintot.

A vezető részvények felemás napon vannak túl, a Richter javulása próbálta tompítani az esést, de az OTP és a Mol piacán tapasztalt pesszimizmussal nem tudott szembe menni. A bankpapírokért a nap végén 3600 forintot adtak, ami 1,85 százalékkal maradt el a keddi árfolyamtól, míg az olajtársaság részvényeinek 17 550 forintos szintje 1,4 százalékos gyengülésnek felelt meg. A Magyar Telekom eközben két forintos gyengülés után 563 forinton zárta a napot.

Felemás napjuk volt a gyógyszergyártóknak a piacon: a Richter 0,65 százalékkal 37 000 forintig kapaszkodott fel, a szektortárs Egis azonban 1,03 százalékos mínuszba csúszott vissza, így már csak 14 450 forintba került.

Jól szerepelt a forint a bankközi devizapiacon a keddi jelentős gyengülés után. Bár a nap első felében még a 300-as szintet közelítette az euró jegyzése, délutánra megfordult a hangulat, így a részvénypiac zárásakor már csak 297,56 forintba került egy euró, ami majdnem fél százalékos forinterősödésnek felelt meg. A dollárral szemben 226,98-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank délután 247,85 forintot ért.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon optimista volt a hangulat: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,75 százalékkal állt tegnapi értéke felett, míg a frankfurti DAX 1,26 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 1,08 százalékot javított a nap második felére. A Wall Streeten is javulással indult a kereskedés, az első pár óra után a Dow 0,72 százalékos emelkedést mutatott, míg a S&P 0,88 százalékkal állt keddi záróértéke felett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!