4p

Huszonkét százalékkal 16,78 milliárd forintra nőtt a szeptemberben zárult üzleti évben az Egis Gyógyszergyár Nyrt. konszolidált adózott nyeresége, míg az árbevétel 2,4 százalékkal 118,92 milliárd forintra emelkedett - közölte az Egis a BÉT honlapján kedden.

A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült nem auditált beszámoló szerint az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 1766 forintról 2156 forintra nőtt. A negyedik negyedévben - július-szeptemberben - az árbevétel 23,2 százalékkal 32,43 milliárd forintra bővült, az adózott nyereség pedig 2,8 milliárd forint volt, szemben az előző üzleti év negyedik negyedévében elért 531 millió forinttal. Az elemzői várakozás 2,8 milliárd forintos volt.

Az Egis a gyorsjelentésben megjegyzi, hogy jelentősen, éves összehasonlításban 27 százalékkal 32,7 millió dollárra nőtt az orosz kivitel az üzleti év negyedik negyedévében. Ez a mintegy 2 millió dollár értékben teljesített előszállításoknak is köszönhető, amire az Oroszországban szeptember elsején hatályba lépett változtatások miatt volt szükség.

A bruttó fedezet, az értékesítés árbevétele és az értékesítés önköltsége közötti különbség 3,7 százalékkal 66,71 milliárd forintra emelkedett. Az értékesítés önköltsége 2,4 százalékos árbevétel növekedésnél jóval kisebb arányban, mindössze 0,8 százalékkal nőtt. A működési költségek az év során 3 százalékkal emelkedtek. Kutatásra és fejlesztésre a társaság 10,86 milliárd forintot fordított, 8 százalékkal többet az előző évinél.

A 15,51 milliárd forint üzemi szintű nyereség 10,5 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Ezt 2,35 milliárd forint pénzügyi nyereség növelte. Az előző üzleti évben ezen a soron 167 millió forint profitot számolt el az Egis. Az adózás előtti nyereség 22,2 százalékkal 17,76 milliárd forintra nőtt.

Az Egis csoport belföldi értékesítése stagnáló belföldi piacon a negyedik negyedévben éves összevetésben 6 százalékkal 8,41 milliárd forintra emelkedett, az üzleti év egészében pedig 32,69 milliárd forint volt, ami 4 százalékos bővülést jelent. A növekedést az új termékek piacra vitele biztosította, mert a portfolió régebbi termékeinek ára és mennyisége jellemzően csökkent. Az Egis az IMS (International Medical Statistics) adati szerint a magyar piacon 5,3 százalékos részesedéssel az ötödik legnagyobb szereplő.

Az export a negyedik negyedévben 108,8 millió dollárt tett ki, 12 százalékkal többet az előző üzleti év negyedik negyedénél. Egész évben az export értéke 3 százalékkal 423,37 millió dollárra bővült. Forintban az export értéke 86,23 milliárd forint volt, ami 2 százalékkal több az előző évinél. A legnagyobb növekedést a FÁK-országokban érte el az Egis: 16 százalékkal 185,81 millió dollárra növekedtek az eladások. Oroszországban az árbevétel 12 százalékos éves emelkedéssel elérte a 132,03 millió dollárt, míg Ukrajnában 19,79 millió dollár volt, 30 százalékkal több az előző évinél.

A kelet-európai országok közül Csehországban 2 százalékkal 22,11 millió dollárra csökkent a kivitel, Lengyelországban viszont 5 százalékkal emelkedett. A legdinamikusabban a romániai eladások bővültek: 16 százalékkal 20,85 millió dollárra.

Az Egis konszolidált mérlegének főösszeg az üzleti év végén, 2010. szeptember 30-án 174,56 milliárd forint volt, ami 10,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A pénzeszközök állománya 22,1 százalékkal 17,97 milliárd forintra csökkent. Az Egis részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a keddi kereskedést 335 millió forintot meghaladó forgalomban 22450 forinton, a hétfői záróárnál 100 forinttal drágábban zárta. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 23890, a legalacsonyabb 17450 forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!