3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Jókora erősödéssel zárták a hetet a vezető ázsiai részvénypiacok miután most ismét úgy tűnik, hogy nem lesz népszavazás Görögországban az eurózóna elhagyásáról. Legalábbis a kormányfő csütörtöki beszédében lefújta a referendumot. A hírnek már az amerikai piacok is megörültek, a jó hangulat pedig átragadt Ázsiára is.

8801 ponton fejezte be a hetet a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 1,86 százalékkal volt magasabb csütörtöki záróértékénél. A hongkongi Hang Seng eközben 3,43 százalékos szárnyalást mutatott, míg a Shanghai Composite 0,81 százalékkal zárt tegnapi értéke felett. 3,13 százalékkal erősödött a pénteki kereskedés végére a dél-koreai Kospi, míg a tajvani tőzsde vezető indexe 1,92 százalékos emelkedéssel zárt.

Az optimista hangulat egyik oka, hogy a görög kormányfő csütörtökön lefújta a tervezett népszavazást az uniós mentőcsomagról. Papandreou szerint a hétfői bejelentés csak azért volt szükséges, hogy kicsikarja az ellenzék támogatását a megszorításokhoz. Emellett a befektetők pozitívan értékelték, hogy az EKB csütörtökön új elnökével rögtön kamatot csökkentett, ami arra utal, hogy az esetleges új jegybanki irányvonal fontosabbnak tartja a növekedésösztönzést, mint az infláció elleni küzdelmet.

Az Európából érkező kedvező hírek hatására főleg az exportpiacokon erős cégek részvényei szerepeltek jól Ázsiában. Tokióban a Sharp 4,35 százalékot javított, míg a Toshiba 3,15 százalékkal zárt csütörtöki árfolyama felett, a Hitachi papírjai pedig 3,61 százalékkal drágultak a nap végére. Hongkongban a Li & Fung 4,83 százalékkal tudott erősödni, míg Szöulban a Hyundai papírjai 3,7 százalékos pluszban zártak.

A Sony részvényei ugyanakkor majdnem 8 százalékkal zuhantak, miután a befektetőknek ma volt először lehetőségük reagálni a szerdán megjelent negyedéves eredményekre. A japán elektronikai óriás veszteségről számolt be és bejelentette, hogy az egész évben a vesztesége elérheti az egymilliárd dollárt.

Jól szerepeltek még az autógyárak és a nyersanyagipari cégek: a Nissan papírjai 4,85 százalékkal értek többet, mint tegnap, míg a Honda 4,08 százalékkal tudott drágulni, a Kia pedig 2,3 százalékkal kapaszkodott feljebb Szöulban. Ausztráliában a BHP Billiton bányatársaság 3,86 százalékot javított a nap végére, míg a nagy rivális Rio Tinto 5,3 százalékos pluszban zárt, a Fortescue Metals pedig 7,86 százalékkal ugrott tegnapi értéke fölé.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!