2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gyengüléssel vonul hétvégi pihenőre a BUX index, a nap vesztese a Magyar Telekom lett 2,5 százalék közeli visszaesésével. Az OTP-nek sem volt jó napja, a bankrészvények majdnem egy százalékkal lettek olcsóbbak a nap végére.

17 511 ponton fejezte be a pénteki kereskedést a BUX index, ez 0,24 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. A forgalom még az utóbbi időszakhoz képest is alacsony volt, alig 4 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége veszített értékéből, csak a Mol tudott szembe menni a rossz hangulattal. Az olajcég papírjaiért 17 490 forintot adtak a nap végén, ami 1,69 százalékkal volt magasabb a tegnapi szintnél. Eközben az OTP 0,86 százalékos visszaesést követően 3470 forinton zárt, míg a Magyar Telekom 538 forintos árfolyama 2,36 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtökinél. Utóbbi papír esetében a 13 forintos visszaeséshez az is hozzájárult, hogy a kiszivárgott hírek szerint a kormány a telefonálásra és az internetezésre vetne ki újabb adót.

Rossz napjuk volt a gyógyszergyártóknak is a piacon: a Richter 36 785 forintos árfolyama 0,77 százalékos lecsorgásnak felelt meg, míg a szektortárs Egis 0,14 százalékos gyengülést követően 14 250 forintba került.

A forintnak ismét csendes napja volt a bankközi devizapiacon, a részvénypiac zárása után tapasztalt 296,59-es euróárfolyam egy hajszállal maradt el a csütörtökitől. A dollárral szemben 224,57-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 246,93 forintot ért a nap második felében.

A vezető nemzetközi részvénypiacok javítani tudtak a hét utolsó napján: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,29 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 0,95 százalékkal állt tegnapi értéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 0,34 százalékkal gyengült a nap második felére. A Wall Streeten is javuló hangulatban indult a pénteki kereskedés, az első pár óra után a Dow 0,81 százalékkal állt csütörtöki értéke felett, míg a S&P 0,66 százalékos emelkedést mutatott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!