2p

Az Egis 30 százalékot meghaladó mértékben emelkedett, az ötéves forintkötvényünk hozama 5 százalék alá süllyedt, és a forintunk is szépíteni tudott a nap második felére. Magyar pénz- és tőkepiaci összefoglaló a szerdai napról.

Nem valószínű, hogy bármikor meg tudnák ismételni mai teljesítményüket az Egis-papírok, és nem csak azért, mert a keddi ajánlatával az árfolyamot "felrobbantó" Servier ki szeretné vezetni a részvényt a pesti parkettről. 30 százalékos elmozdulást ugyanis blue-chipek a legritkább esetben szoktak produkálni, így ha még tőzsdén is maradna a gyógyszergyár, egy ilyen mértékű újabb megugrásra statisztikailag is kicsi lenne az esély.  

A hatalmas emelkedés hatalmas, 13 milliárdos forgalommal járt együtt. Csak hogy tudjunk mihez viszonyítani, a BÉT részvényszekciójának ezévi átlaga 9,2 milliárd forint.

Az Egis-rakéta magával húzta a másik gyógyszergyár, a Richter papírjait is. A 2,38 százalékos emelkedés itt is magas, 3,26 milliárdos forgalommal járt. A fenti két papíron kívül csak az OTP tudott még milliárd feletti kereskedést összehozni, igaz, a bankpapír esetében a 1,5 milliárd gyengének számít. Talán a lanyha érdeklődés miatt is, az OTP záróára mindössze 3 forinttal tér el a kedditől. A Telekom esetében még ilyen elmozdulásról sem lehet beszámolni, hiszen árfolyama forintra ugyanannyi, mint tegnap volt.

A nap vesztese, hasonlóan keddhez, a Mol lett, amelyet a korábbiakkal ellentétben a zárószakaszban ezúttal nem felfele húztak meg, hanem lerántották. Ráadásul az eddig komoly támaszt jelentő 16 ezer forint alá.

A BUX a nap végét 1,6 százalékos pluszban fejezte be, az Egisnek köszönhetően igen magas, 19 milliárd feletti forgalomban.

A kötvénypiacon tovább csorogtak lefele a hozamok, ezúttal 1 és 6 bázispont közötti mértékkel. A napok óta tartó "száguldásnak" köszönhetően az ötéves papírok hozama ismét 5 százalék alá süllyedt.

A részvény- és kötvénypiaccal ellentétben a forint a nap elején ismét gyengélkedett, az euróval szembeni árfolyama többször átlépte a 300-as szintet. A nap második felében aztán előbb 300, majd 299 alá ment a jegyzés. Este fél hétkor egy euróért 229,4, egy dollárért 221,3, míg egy svájci frankért 243,6 forintot kell adni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!