3p

Azok után, hogy az amerikai jegybank decemberben rekordszintre, 0,25 százalékra csökkentette az alapkamatot, elfogyott a tere, hogy ezzel az eszközzel próbálja élénkíteni a gazdaságot. Éppen ezért a szerdai ülés kérdése nem is az, mennyi lesz az alapkamat, hanem az, milyen új eszközökhöz nyúl majd a Fed.

Az agresszív kamatcsökkentés a végéhez ért tavaly decemberben Amerikában, a mostani 0,25 százalékról ugyanis már nincs hova mérsékelni az irányadó rátát. Ugyanakkor a szakemberek arra számítanak, hogy a Fed továbbra is a gazdaság élénkítésén fog dolgozni, csak éppen ezentúl más eszközökkel.

Az szinte biztosra vehető, hogy a szerdai ülésen változatlanul marad az alapkamat, ugyanis csökkenteni már nem nagyon lehet, az emelés pedig nem indokolt. Ugyanakkor az valószínűnek tűnik, hogy a Fed döntéshozói új eszközöket jelentenek be, melyekkel a gazdaságot élénkítenék, illetve meggátolná a hármas - ingatlanpiaci, hitelezési és pénzügyi - krízis továbbterjedését.

Az amerikai jegybanknak a második világháború óta eltelt időszak legnagyobb gazdasági visszaesésével kell megküzdenie, a munkanélküliség 16 éves csúcsra emelkedett az Egyesült Államokban, az ingatlanárverések pedig a befektetőket és a lakástulajdonosokat rövidítették meg.

A decemberi ülésen a Fed döntéshozói történelmi mélységbe, 0,25 százalékra csökkentették az alapkamatot a korábbi 1 százalékról. A szakemberek most arra számítanak, hogy akár az év hátralevő részében is ebben a mélységben maradhat az alapkamat. Az eddigi agresszív kamatcsökkentés és a 700 milliárd dolláros állami bankmentő csomag ellenére a pénzügyi piacok továbbra is bizonytalanok és messze vannak a tökéletestől.

A Fed egyik lehetséges eszköze a továbbiakban, hogy kiterjeszti azt a programot, mellyel a lakosságot, illetve a hitellel rendelkezőket védené meg a válság következményeitől. A hírek szerint februárban indulhat egy 200 milliárd dolláros program, mely az autóhiteleseknek, a diákhiteleseknek és a hitelkártya tulajdonosoknak tenné könnyebbé a törlesztést, valamint a kisvállalkozások számára nyújtana hitelt. A Fed abban bízik, hogy ez a lépése azt fogja eredményezni, hogy ezeknek a hiteleknek is csökkennek a kamatai.


Emellett egy másik programot is kiterjesztene az amerikai jegybank, melynek keretében 500 milliárd dollár értékben venne eszközöket az ország legnagyobb jelzáloghitelezőitől, a Fannie Mae-től és a Freddie Mactől. Ezzel a programmal a lakáspiacot pörgetné fel a jegybank, mely már hosszabb ideje zuhanást mutat. A mostani válság is az ingatlanárak esésével kezdődött, a legtöbben úgy vélik, hogy az első pozitív jelek is ebben a szektorban fognak majd mutatkozni.

A Fed további eszköze, hogy beavatkozzon a gazdaság élékítése érdekében, hogy hosszútávú államkötvényeket vesz. A jelek szerint Barack Obama amerikai elnök is tenni kíván a gazdaság élénkítéséért, a jelenlegi állapot szerint akár még a héten szavazhat a Kongresszus az elnök 825 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagjáról, mely elsősorban az adócsökkentésre és az állami beruházásokra fókuszál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!