2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A bankpapírok vezetésével gyengült szerdán a tőzsde, a pénzintézet részvényei közel két százalékot veszítettek értékükből. Közben a forintnak is rossz napja volt, 293 közelében is járt az euró jegyzése, majd onnan korrigált vissza.

18 653 ponton fejezte be a szerdai napot a BUX index, ez 0,73 százalékkal volt alacsonyabb a keddi záróértéknél. A forgalom ismét siralmasra sikerült, mindössze 6,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között a zárásig.

A vezető részvények többsége veszített értékéből, a kereskedés kerékkötője az OTP volt. A bankpapírok 1,93 százalékos gyengüléssel 3820 forintig estek vissza. A Mol eközben 0,77 százalékos lecsorgást mutatott, 18 670 forintot ért, míg a Magyar Telekom 575 forintos árfolyama megegyezett a tegnapival.

Jó napjuk volt a gyógyszergyártóknak a piacon, hiszen a Richter 0,27 százalékkal olcsóbb lett, így 37 200 forinton állt meg, míg a szektortárs Egis 1,01 százalékos javulással 14 950 forintig kapaszkodott fel.

A forintnak is rossz napja volt, bár késő délutánra kicsit enyhült a nyomás. A részvénypiac zárása után 292,24-nél állt az euró jegyzése, ami 0,3 százalékkal volt magasabb a keddinél, de nem sokkal korábban 293 környékén is járt az árfolyam. A dollárral szemben a nap második felére 219,66-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 242,60 forintba került a nap második felében.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is pesszimista hangulatban telt a szerdai nap, nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE index 0,91 százalékkal állt keddi záróértéke felett, míg a frankfurti DAX 0,88 százalékos mínuszt mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 0,87 százalékkal esett vissza délutánra. A Wall Streeten is rosszul indult a szerdai kereskedés, az első pár óra után a Dow 0,21 százalékkal állt tegnapi értéke alatt, míg a S&P 0,37 százalékos visszaesést mutatott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!