3p

Nem nyugszik a forint. Bár a keddi kamatdöntés követően a 310 forintos szintre emelkedett az euró jegyzése, további érdemi elmozdulás már nem következett be. Egészen szerda kora reggelig.

16:34

A forint az euró ellenében az elmúlt szűk két órában korrigálni kezdett és 312,7 körül mozog az árfolyam.

13:41

Szűk két órán keresztül a forint az euróval szemben a 313-as szint közelében ingadozott, majd az elmúlt percekben újra lendületet vett és egészen 314,3-ig gyengült. Korrekciót követően most talán a 314 környékén kezd oldalazásba az árfolyam.

Ezzel párhuzamosan egy amerikai dollár 228,3, egy svájci frank pedig 256,9 forintot ér a bankközin.

10:34

A forint az euró ellenében szerda reggel a 310-es szintről pillanatok alatt 313,2-ig gyengült, majd némi korrekció után és oldalazás után újra lendületet vett az árfolyam. Így új napi mélypontjára helyezkedett a 313,4-es jegyzéssel. Ezzel pedig egyre inkább közeledünk a januárban elért kétéves mélyponthoz, a 314-es szinthez. Ez a szint azonban nemcsak lélektanilag, de technikailag is fontos lehet, hiszen ezt áttörve a következő megálló a 318, majd a 324 lehet. (Korábbi cikkünkben bővebben olvashat az árfolyam jövőbeli alakulásáról: Meddig gyengülhet még a forint?)

Egy amerikai dollárért ezzel párhuzamosan 227,6 forintot kell adni, egy svájci frank pedig már 256,1 forintot ér ismét a bankközi devizapiacon.

A hirtelen gyengülés egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy kedden a jegybank Monetáris Tanácsa a piac által várt, óvatosabb 10 bázispontos kamatvágás helyett az előző havi ütemmel megegyezően, 15 bázisponttal mérsékelte az irányadó kamatlábat. A piaci hangulatot az pedig csak fokozta, hogy az kamatdöntés után egy órával kiadott közlemény egyelőre inkább a bizonytalanságot fokozta a jövővel kapcsolatban. Kifejtették ugyanis, hogy még a mostani bizonytalan pénzpiaci hangulatban is van tér a további kamatcsökkentésre, viszont ennek szükségességéről és lehetőségéről majd márciusban döntenek az elkészült kockázati elemzések és frissített makrogazdasági prognózisaik alapján.

A kamatvágás mellett azonban a feltörekvő piacokkal szembeni általánosan negatív hangulat is szerepet játszik a forint gyengülésében, sőt az egyre súlyosabbá váló ukrán belpolitikai válság is jelentős hatással van a magyar fizetőeszközre.

A nemzetközi piacokat tekintve a feltörekvő devizák is hasonló utat jártak be eddig, mint a forint. A török líra 0,5, a dél-afrikai rand 0,7 százalékot veszített értékéből reggel óta, a térségünket nézve pedig a cseh korona 0,22, a lengel zloty pedig 0,3 százalékos mínuszban jár jelenleg. Ilyen körülmények és hangulat mellett pedig nem túl meglepő a hazai fizetőeszköz viselkedése.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!