A választásokon mindig fontos, hogy a szavazó mit érez a pénztárcáján, illetve kitől várnak javulást gazdasági téren. A 21 Kutatóközpont novemberi mérése azt mutatja, hogy 6 százalékponttal többen gondolják, hogy a Tiszával jobban járnak anyagilag: az arányuk 36 százalék, a kormánypártoké pedig 30 százalék – ismerteti a Telex.
A pártnélküliek között is van egy kis előnye Magyar Péter pártjának e kérdésben, 17 százalékon áll, míg a kormánypártok 10 százalékon, a többi pártnélküli nem tudja. A kutatás szerint a Tisza összesített előnye nem kis részben olyanok válaszaiból adódik, akik nem rájuk szavaznának, többségben kispárti szavazók.
Fotó: DepositPhotos.com
Kik kit győz le?
A kutatás szerint a válaszadók megosztottak, hogy kit látnak esélyesnek a jövő évi választáson. Nem áll messze a Tisza a Fidesztől, de a kormánypártok vezetnek 35 százalékkal, a Tiszát 33 százalék tartja győzelemre esélyesebbnek.
A Fidesznél házon belül nagy az önbizalom: a mérés szerint 93 százalékuk bízik a saját győzelmükben. A Tisza szavazói kevésbé bizakodók, 83 százalékuk gondolja úgy, hogy Magyar Péterék nyerhetnek jövőre. A Fidesz és a Tisza szavazói közül is 2-2 százalék vélekedik úgy, hogy az ellenfél fog győzni, a többiek inkább a „nem tudom” opciót választották. A pártnélküliek 22 százaléka szerint a Fidesznek, tizedük szerint a Tiszának van nagyobb esélye, kétharmaduk viszont nem foglalt állást.
