2p

Robert Shiller igazi legenda a közgazdászok között. Amellett, hogy elméleti felkészültségét Nobel-díjjal is díjazták, számos olyan modellt fejlesztett, amit a gyakorlatban is sikerrel alkalmaznak. Most arról beszélt, mi indíthatja el az esést a tőzsdéken.

Némileg meglepő nyilatkozatot tett Robert Shiller, akit arról kérdeztek, mit szól a tőzsdék fékevesztett emelkedéséhez. A Nobel-díjas közgazdász szerint előbb-utóbb jönnie kell korrekciónak. Ugyanakkor, hogy ezt mi váltja ki, az kiszámíthatatlan. Szerinte sokan számolnak akár komoly visszaeséssel is, ám ezt valami konkrét történéshez szeretnék kötni.

Robert Shiller szerint ugyanakkor egyáltalán nem törvényszerű, hogy „valami meghúzza a ravaszt”, mint fogalmazott, a buborékok esetén a végkifejlet olyan csendesen lopózik, mint éjjel egy betörő.A Yale professzora Davosban a Világgazdasági Konferencián a CNBC-nek nyilatkozva azt ecsetelte, hogy a hangulat egyik pillanatról a másikra képes megfordulni, mindenféle előjel nélkül. Az 1929-es válság kirobbanását például hiába vizsgálták utólag, és állapították meg a gazdasági problémák okait, az összeomlást kiváltó lépcsőt nem tudták megtalálni.



A jelenlegi helyzetben is egy nagyon hosszú emelkedő időszaknak a tanúi vagyunk, ráadásul az növekedés az utolsó egy évben, Trump megválasztása óta felgyorsult. Napi szinten dőlnek meg nem csak az indexek értékének rekordjai, de olyan hosszú periódusokra sem volt még példa, amikor ennyi ideig ne lett volna 3, illetve 5 százalékos visszaesés. Nem véletlenül figyelmeztet számos szakértő, hogy a piacok a túlfűtöttség jeleit mutatják.



A Nobel-díjas közgazdász munkájának eredménye az úgynevezett CAPE mutató, amely a részvények relatív drágaságát mutatja. Ez az S&P 500-as indexet vizsgálja 10 éves távlatban, és azt mutatja meg, hogy miként alakultak az inflációval korrigált vállalati eredmények. A CAPE értéke jelenleg 34, ami nagyon durván meghaladja a 15 éves átlagnak számító 25-ös értéket, és az átlagos 16,8 pontot is. A CAPE értékét 1881-ig visszamenőleg számították ki, és ez idő alatt csupán kétszer lépte át a 30-as szintet, 1929-ben a tőzsdei összeomlás előtt tetőzött, majd a dot-com lufi kidurranása előtt ugrott fel eddig.

A historikus adatok alapján tehát törvényszerű lenne egy visszaesés, annak bekövetkeztét viszont még egy Nobel-díjas közgazdász sem tudja előre jelezni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!