2p

Továbbra is tart a befektetők aggodalma a görögök miatt, egyre erősebben tartja magát a pletyka, hogy Athén nem fogja tudni teljesíteni a hitelmegállapodásban vállalt feltételeket, és felfüggeszthetik az ország finanszírozását. Emellett ma a technológiai szektornak volt rossz napja az Apple tegnap esti gyenge gyorsjelentése után.

8365 ponton fejezte be a szerdai kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 1,44 százalékkal volt alacsonyabb a keddi záróértéknél. A hongkongi Hang Seng eközben 0,61 százalékkal esett vissza a nap második felére, míg a Shanghai Composite 0,44 százalékos mínuszban volt. 1,37 százalékkal gyengült a dél-koreai Kospi index is, míg a tajvani piacon 0,42 százalékos volt a lecsorgás.

A befektetők napok óta Görögország sorsa miatt aggódnak, hiszen egy hétvégén megjelent sajtóhír szerint az IMF nem finanszírozná tovább az országot, mivel képtelen teljesíteni a hitelcsomag fejében vállalt feltételeket. Végső döntés csak hetek múlva lesz a következő felülvizsgálat alkalmával, de a jelek szerint a piac már most a legrosszabb forgatókönyvet árazza. Emellett az utóbbi napokban folyamatosak a félelmek a spanyolokkal kapcsolatban is, szerda reggelre már 7,61 százalékra emelkedett a tízéves kötvények hozama, ami a szakemberek szerint hosszútávon fenntarthatatlan.

Tokióban főleg az exportra termelő vállalatok részvényei szenvedtek miután az Európával kapcsolatos újabb problémák évtizedes mélypontra lökték az eurót a jennel szemben. A Sharp papírjai például 10,03 százalékkal estek vissza, a Panasonic 5,49 százalékot bukott, míg a Honda 2,32 százalékos mínuszban zárta a napot. A Toshiba 7,28 százalékot zuhant miután a cég bejelentette, hogy az úgynevezett NAND chipek gyártását visszafogja.

A keddi amerikai tőzsdezárás után gyenge második negyedéves számokat közölt az Apple, ami Ázsiára is rossz hatással volt, hiszen a cég beszállítóinak nagy része a Távol-Keleten van. Éppen ezért az ázsiai technológiai cégeknek is rossz napjuk volt, az Advantest például 3,75 százalékkal esett vissza, míg a Kyocera 1,95 százalékos mínuszban zárta a kereskedést, a NEC pedig 2 százalékkal esett vissza.

Hongkongban az ingatlanfejlesztő szektorra járt rá ma a rúd: a Sino Land például 2,06 százalékkal esett vissza keddi szintjéhez képest, míg az Agile Property Holdings 4,57 százalékkal gyengült.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!