4p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az FHB Jelzálogbank 2009 első negyedévében 1,45 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 37,6 százalékkal alatta marad az egy évvel korábbinak, a tavalyi negyedik negyedévinél pedig 10,5 százalékkal kisebb - tette közzé a hitelintézet kedden publikált gyorsjelentésében.

Közel 38 százalékkal esett vissza az FHB nyeresége az első negyedévben 2008 hasonló időszakához képest, de még a tavalyi negyedik negyedév adatát is 10 százalékkal múlta alul a profit - derül ki a kedden megjelent gyorsjelentésből.

A swap hatás nélkül számított adózott profit a nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált jelentés szerint 2,25 milliárd forint, a tavalyi első negyedévinél 6,1, a tavalyi negyedik negyedévinél pedig 172,7 százalékkal magasabb. Az FHB 2009-re legalább tavalyi eredménye elérését tűzte ki célul. A bank konszolidált IFRS szerinti adózott nyeresége 2008-ban 6,68 milliárd forint volt.

Az FHB konszolidált mérlegfőösszege egy év alatt 17,1 százalékkal bővült és március végén 746,2 milliárd forintot ért el. A részvényesi vagyon 21,4 százalékkal gyarapodott és március végén megközelítette a 43,8 milliárd forintot. A bankcsoport költséghatékonysági mutatója 48,3 százalékra javult a 2008. évi 55,6 százalékról, és a tavalyi első negyedévi 49,6 százaléknál is kedvezőbb.

A jelentésből kiderül: a pénzügyi válság hatására a bank már tavaly szigorított hitelezési feltételein, emellett az ingatlanpiac is egyre visszafogottabb volt, ami ugyancsak mérsékelte a hitelezést.

Az FHB az első negyedévben 4,1 milliárd forint saját hitelt folyósított, ami az egy évvel korábbitól 79,3, a tavalyi utolsó negyedévitől 62,4 százalékkal alacsonyabb. A saját értékesítésű jelzáloghitelek nettó állománya március végén 348,4 milliárd forintot tett ki, december végéhez képest 6,5 százalékkal, éves szinten 21,3 százalékkal nőtt.

Az első negyedévben 0,4 milliárd forintnyi új jelzáloghitelt refinanszírozott a bank. A refinanszírozott hitelek állománya az egy évvel korábbihoz képest 4,8 százalékkal, 298,6 milliárd forintra csökkent. A december végihez képest 4,2 százalékkal emelkedett az állomány, elsősorban a devizaárfolyamok változása miatt.

A jelzálogbank bruttó forrásbevonása az első negyedévben közel 5,353 milliárd forint volt. Az első negyedévben három jelzáloglevél sorozatból közel 15 milliárd forintnyi járt le, a visszavásárlások össznévértéke 11,1 milliárd forintot tett ki. A jelzáloglevelek értéke 539,3 milliárd forint, a fedezeteké 625,6 milliárd forint volt március végén, a fedezettség 116 százalék.

A bankcsoport nettó kamatbevétele éves szinten 14,6 százalékkal, 4,74 milliárd forintra emelkedett. Az átlagos nettó kamatmarzs (NIM) az első negyedévben 2,8 százalék volt az egy évvel korábbi 2,77, és a tavalyi negyedik negyedévi 2,53 százalék után. Az átlagos kamatmarzs emelkedését a jelentés szerint elsősorban a meglévő forrásállomány költségeinek a mérséklődése segíti, amely az EUR és CHF kamatlábak csökkenéséből adódik.


A portfólió minőségét továbbra is jónak tartja a jelentés, bár a problémamentes kihelyezések aránya csökkent. A nem teljesítő hitelállomány aránya, amelyre értékvesztést számolt el a bank, az egy évvel korábbi 0,96-ról 1,82 százalékra duzzadt. Az értékvesztés aránya a teljes állományra vetítve az egy évvel korábbi 0,14 százalékról 0,46 százalékra nőtt. Az értékvesztés állománya március végén 3,1 milliárd forintot tett ki, az egy évvel korábbinál 2,18 milliárddal magasabb.

A gyorsjelentés megjelenése után az FHB-részvények emelkedéssel kezdték a keddi napot a tőzsdén, délelőtt 740 forintba kerültek, ami 3,21 százalékkal volt magasabb, mint hétfőn.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!