<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

A nap második felében a vártnál rosszabb amerikai munkanélküliségi adatok eladási hullámot hoztak a Budapesti Értéktőzsdén is, azonban a zárásra kicsit korrigált a BUX, mely így végül "csak" szűk másfél százalékkal zárt csütörtöki értéke alatt. A vezető részvények közül a Mol és a Richter ragadt komolyabb mínuszban, az OTP-t viszont visszahúzták majdnem tegnapi árfolyamáig.

23 076 ponton fejezte be a hetet a BUX index, ez 1,28 százalékkal maradt el a csütörtöki záróértéktől. A forgalom átlagnak megfelelő volt, a nap végére nagyjából 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények az Egis kivételével veszítettek értékükből, a nap két vesztese a Mol és a Richter lettek. Az OTP megúszta 0,42 százalékos lecsorgással, így 5975 forinton zárt, pedig délután 5900 alatt is járt a bankpapír. A Mol 23 300 forintig esett vissza, ami 2,88 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi árfolyamnál, míg a Magyar Telekom 545 forintos jegyzése egy forintos csökkenést jelentett.

Nagyot esett a Richter, melyet végül a 35 000 forintos támasszint fogott meg a nap végén, de a 35 140 forintos ár így is 3,67 százalékos mínusz volt. Ennek egy része az osztalékszelvény levágásának volt köszönhető. A szektortárs Egis azonban kilógott a sorból 0,64 százalékos drágulásával, így végül 19 595 forintot ért.

Alig érezte meg a forint a délután pesszimistára forduló hangulatot: a részvénypiac zárása után 264,85 forintot kellett adni az euróért, ami még alacsonyabb is volt a tegnapi szintnél. A dollárral szemben 181,97-nél állt a hazai fizetőeszköz a nap második felében, míg a svájci frank 217,44 forintba került.

A vezető európai részvénypiacokon is pánikszerű eladások jellemezték a délutánt az amerikai adat megjelenése után, a végére azonban a legtöbb index pluszba kapaszkodott. A londoni FTSE nem sokkal a zárás előtt már 0,08 százalékkal tegnapi értéke felett állt, míg a frankfurti DAX 0,36 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,33 százalékos mínuszban állt. A Wall Streeten is fokozatos felfelé araszolás volt jellemző a kezdeti ijedtség után, az első pár órát követően a Dow 0,62 százalékos mínuszban volt, míg a S&P 0,67 százalékkal állt tegnapi záróértéke alatt.

mfor.hu

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.