A 2008-as válság tapasztalataiból okulva a nagy egyensúlytalanságok megszűntek Magyarországon, és bár a szereplők jelentős része még mindig tart egy újabb hirtelen összeomlástól, ennek esélye eléggé kicsi, pont amiatt, hogy nem régen éltünk át egy ilyet, és mindenki óvatosabbá vált. Magyarország számára a valós veszélyt nem ez jelenti, hanem az, hogy a növekedés szép lassan elfogy, és benne maradunk a mocsárban: 5,4,3,2,1, és aztán így marad a GDP-növekedés üteme. A másik lehetőség az, hogy egy külső sokk (Kínától az olaszokon át széles a jelöltek tárháza) hatására hirtelen beleszaladunk valamiféle recesszióba, majd az azt követő kilábalás vérszegény marad: éves 1-2%.
Jelenleg tehát a fő kockázat Magyarországon nem a hirtelen halál, hanem az elmocsarasodás, a pangásba süllyedés. Ennek oka az, hogy a magyar gazdaság növekedési potenciálja az elmúlt 15-20 évben valójában végig nagyon alacsony volt, és ez nincs is javulóban. A 2000-es években csak gigantikus devizahitel-beáramlással (és világbajnok költségvetési hiánnyal) sikerült feltornászni magunkat az éves 4 százalékos növekedési ütemre, ami teljességgel fenntarthatatlan volt. Most úgy sikerült ismét ezt az ütemet elérni, hogy évente egy Marshall-segélynyi pénzt önt a fejünkre az EU. Valójában semmi sem változott, ugyanúgy hatalmas külföldi pénzeknek köszönhető a 4% körüli növekedés. Ha ezek a pénzek eltűnnek, mi marad? Haveri kapitalizmusból nem lesz se űrkutatás, se biotechnológia, maximum járadékvadászat, ami nyilván kellemes a vadásznak, de a társadalom számára nem hoz fejlődést.
A magyar gazdaság két fő hajtóereje az EU-pénzek, illetve a fogyasztási boom, amely utóbbi pedig a Nyugatra menekült munkaerő által létrehozott munkaerőhiány által generált bérnövekedés okozott. Az utóbbi kapcsán az a véleményem, hogy a magyar társadalom, intézményrendszer, a humántőke fejlettsége nagyjából az EU-periférián jellemző béreket (Portugália, Görögország) indokol, amit már elértünk. A bérnövekedés momentuma még egy-két évig valószínűleg kitart, és ez addig hajtja a fogyasztást, de 2020 után nem realisztikus ebben az erőben bízni.
Az EU-pénzek kapcsán a legtöbb közgazdász csak a beruházási hatást látja, pedig szerintem ennél jóval sokrétűbb a történet. A bejövő deviza tette lehetővé a magyar devizaadósság (lakossági+állami is!) leépítését; a bejövő pénzek jelentős mértékben váltak lakossági megtakarítássá (nem véletlen, hogy az elmúlt 8 évben felrobbant a megtakarítások állománya!), ami forintban finanszírozta az államadósságot, illetve a vagyonhatáson keresztül önmagában is növeli a fogyasztást, illetve a kisebb sérülékenység miatt lejjebb vitte az országkockázati prémiumot, ami olcsóbb államadósságfinanszírozást, így kisebb deficitet jelentett, ami adócsökkentéseket tudott generálni, ami pedig javította a növekedési ütemet, és így tovább, számos másodlagos hatás van.
Az EU azonban láthatóan bekeményít, és sokkal kevesebb pénzt fogunk kapni a jövőben. Így a két fő hajtóerőnket: a bérboomot és az ajándékpénzek egy jó részét is elveszítjük a következő egy-két évben. A gazdasági momentum természetesen egy ideig kitart, így külső sokk híján még van 1-2-(3?) jó éve Magyarországnak, de a következő évtizedben nem látszik mitől lesz itt növekedés, hacsak nagyon komolyan meg nem reformáljuk az államot, a közgondolkodást, az intézményeket, az oktatást. Ezeknek egyelőre sok jele nincsen.
A fentiek híján tehát Magyarország számára a kockázat, és sajnos a valószínű kimenet nem egy újabb 2008-as típusú bungee jumping jellegű válság, hanem a mocsár, vagy ahogy gyerekkorom szovjet gazdaságát hívták: a brezsnyevi pangás.
