7p

A Generali Alapkezelő két alapja is dobogós lett a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón: a Generali Triumph B sorozat a második a Legjobb Abszolút hozamú Származtatott Alap kategóriában, míg az Innováció Részvény Alap a harmadik a Legjobb Globális Részvény Alapok között. Az utóbbi alapot kezelő Munkácsi Dávid pedig az egyik feltörekvő portfoliómenedzseri díjban részesült. Varga Róberttel, a Generali Alapkezelő április 1-jén kinevezett vezérigazgatójával beszélgettünk.

Szokatlan kettőség jellemezte a 2020-as évet. Miközben a pandémia számtalan emberéletet követelt, s sokan veszítették el a munkájukat, elsősorban az idegenforgalomban és a vendéglátásban, az értékpapírokba fektetők régen nem látott árfolyamnyereségre tettek szert. Tegye a kezét a szívére: számítottak arra, hogy a globális veszélyhelyzet bejelentését követően ilyen hamar jön a visszapattanás?

Arról szinte mindenki meg volt győződve, hogy lesz majd valamilyen korrekció, de arra, hogy ilyen hamar sikerül ledolgozni a veszteséget, nemcsak mi, de a piacon is nagyon kevesen mertek volna fogadni. Bár a mai egy nagyon felgyorsult világ, az esés volumene és időbeli lefutása is nagyon extrém volt, mindenekelőtt a korábbi válságokhoz viszonyítva, úgy a visszapattanás is szokatlanul lendületes volt. Kétségtelenül nagyon sok ösztönző segítette, de maga a mérték és az időzítés akkor is meglepő volt.

Tudjuk, hogy nemcsak magánemberként, de befektetőként is nagyon nehéz „végigülni” ilyen piaci mozgásokat, és hinni abban, hogy rendeződni fog a helyzet és a nagyot zuhant árfolyamok akár jó beszállási pontok lehetnek, mert hosszabb távon visszapattanás várható. Arra törekedtünk, hogy mindezt minél jobban értsék az ügyfeleink is. 

Az kedvezhetett a Generali Alapkezelőnek, hogy a részvénypiaci kitettségük jelentős, hiszen az alacsonyra lement árfolyamok miatt olyanok is a tőzsdére merészkedtek, akik korábban nem. Mennyire sikerült ezt kiaknázniuk?

Különbséget kell tennünk lakossági és intézményi befektetők között. A Generali Biztosítón keresztül egy nagyon széles lakossági ügyfélkörrel rendelkezünk, mind a számát, mind a földrajzi lefedettségét illetően. A biztosítón keresztül unit-linked befektetéseket is kezelünk, ez az egyik legnagyobb kezelt állományunk. Ezek az ügyfelek hosszú távra köteleződnek el, hosszú távú megtakarításokban, ezért az egyik fő feladatunk volt folyamatosan monitorozni, hogy a hosszú távon gondolkodó ügyfeleink hogyan reagálnak erre a piaci helyzetre, hogyan alakítják át a portfoliójukat, egyáltalán csinálnak-e valamit, vagy nekünk kell-e az ügyfeleket támogatni a portfoliók megfelelő átrendezésében. A legnagyobb hangsúlyt arra fordítottuk, hogy a biztosító tanácsadóinak közreműködésével megértessük a lakossági befektetőkkel, mi történik a piacokon, és hogyan érdemes reagálni arra: egy ilyen helyzetben a pánik lehet a legrosszabb, vagyis egy nagy piaci elmozdulás láttán még nem szabad megválni a hosszú távú befektetésektől. Úgy érzem, ebben sikerrel jártunk.

Az intézményi befektetőknél kicsit egyszerűbb volt a helyzet. Ők a kedvező lehetőséget kihasználták arra, hogy kicsit növeljék a részvénykitettségüket, persze voltak olyan lakossági ügyfelek is, akik így tettek.

Varga Róbert, a Generali Alapkezelő vezérigazgatója. Fotó: Generali
Varga Róbert, a Generali Alapkezelő vezérigazgatója. Fotó: Generali

Azzal kapcsolatban pedig, hogy mennyivel több pénz áramlott a részvényportfoliókba, látni kell, hogy a unit-linked típusú működésnél fix portfoliókkal dolgozunk, nem hoztunk létre új konstrukciókat. A meglévő portfolió-struktúrában vannak kockázatosabbak és mérsékelten kockázatosak. E portfoliók között történtek tőkeátcsoportosítások a piaci fejlemények hatására.

Akkor tehát ezek szerint a meglévő termékeikkel operáltak, s nem volt olyan konstrukciójuk, amelyet még csiszolgattak volna, de látva a hatalmas keresletet, gyorsan ki kellett tenni a palettára, mint ahogy nem voltak olyan termékeik sem, amelyeket az új szituáció hívott életre.

Már a Covid megjelenése előtt is volt olyan ajánlatunk a különböző ügyfélszegmensek és kockázati kategóriák számára, amelyekben nemcsak hiszünk, de a tavalyi év megmutatta azt is, hogy igenis van ráció és potenciál ezekben az alapokban. Az Innováció alapunk és az ennek megfelelő eszközalap jól teljesített, köszönhetően az új technológiai befektetések nagyon magas megtérülésének. Azok a vállalatok, iparágak, amelyek az új kihívásra tudtak reagálni, kifejezetten profitáltak. A tematikus alapjaink hozamain tökéletesen meg is látszik ez a helyzet, s úgy vélem, az ügyfelek is elégedetten nézték, hogyan alakul ezen befektetések árfolyama. Talán az sem véletlen, hogy az innovációs alapunkat kezelő Munkácsi Dávid nyerte el az egyik feltörekvő portfoliómenedzseri díjat.

Mégis, mit gondol, minek köszönheti Munkácsi Dávid ezt az elismerést?

Dávid a díj átvételekor kiemelte a csapatmunka fontosságát, ehhez én is csatlakoznék. Bár ez a díj egy portfoliómenedzsernek szól, annak is köszönhető, hogy a Generali Alapkezelőnél egy olyan befektetési csapat dolgozik, amely tagjai közösen rakták össze azt a termékpalettát, amelyben helyet tudott kapni egy innovációs alap is. Ehhez még az is kellett, hogy jó előre lássuk azokat a befektetési sztorikat, amelyeket aztán vissza is igazolt az idő, s amelyeket az ügyfelek is potenciális befektetési sztorinak láttak, ezért nagyon szívesen helyezték hozzánk a pénzüket.

Egyébként könnyebb vagy nehezebb jó hozamokat elérni, amikor olyanok is keresik a kockázatosabb befektetési lehetőségeket, akik addig maximum az állampapírokig merészkedtek?

Örömteli, hogy a kockázatosabb, vagy a nagyobb részvénysúlyú portfoliónkkal a benchmarknál jobb teljesítményt sikerült elérnünk, ez a kockázatkerülőbb konstrukcióknál nehezebb, ám még ezeknél is képesek voltunk pozitív hozamokra szert tenni.

Önmagában az, hogy nagyobb vagyon áramlott a kockázatosabb portfoliókba, segít nekünk a jobb teljesítmény elérésében. Illetve azoknál az intézményi vagy privátbanki ügyfeleknél, akik úgy döntöttek, hogy szeretnének élni ezzel a piaci szituációval, a jó beszállási ponttal, a nagyobb kezelt vagyonon keresztül összességében talán valamivel könnyebb pozitív hozamot elérni. 

A tőkepiaci emelkedés az idei év eddigi részében is folytatódott. Meddig tarthat még a felívelés? Bár már több mint egy évtizede folyamatosan azt hallani, hogy mindjárt jön az ilyen hosszú ideig tartó és ilyen mértékű szárnyalás után elkerülhetetlen negatív korrekció, alapvetően a piacokra ömlő pénzek hatására erre eddig nem került sor.

A mostani piaci környezet kétségtelenül támogató, a fiskális és monetáris lazításoknak köszönhetően. Ezért várhatóan az idei év is nagyon pozitív lesz a részvénypiacokon. Nem tudom, mikor lesz még egyszer akkora emelkedés, mint tavaly. Nem reális ennek megismétlődését várni, de összességében az ügyfeleinknek is azt ajánljuk, hogy a részvénypiacok felülsúlyozása továbbra is indokolt, mind a részvénykitettséget, mind az abszolúthozam-stratégiát érdemes követni.

Pláne azoknak, akik hosszú távon, a nyugdíjra való megtakarításban gondolkodnak. Amíg a világban nem alakul ki olyan újabb külpolitikai gócpont, ami sajnos benne van a levegőben, és amíg fennmarad a mostani támogatói környezet, valamint az óriási piaci likviditás, addig mindenképpen érdemes a részvénypiacokon kereskedni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!